Shadowboxer – „Szégyellem magam. Ma éjjel Istenre gondoltam.”

Ha csak ennyi maradna meg ebből a filmből, már megérte megnézni. Vannak olyan mondatok, képek, ami mellé minden más körítés, szinte fölösleges, annyira biztosan célba találnak. A Shadowboxer esetében ráadásul nemcsak ez a mondat van, az egész film remekmű, a fene sem érti a filmvilágot, miért nem folyt annak idején a vízcsapból is ez a remek film, és miért csak véletlenszerűen, éjjel fél kettőkor találkozik vele az ember valahol a román közszolgálati csatornán.

Cuba Gooding Jr., Helen Mirren és Vanessa Ferlito – Shadowboxer

Aki látta a Leon a profit, és szerette, az így álljon majd hozzá: azzal az apró megjegyzéssel, hogy ez sokkal jobb, pedig a Leon is a felső tartományban mozog. Az alaptörténet még hasonlít is, na de csak annyira, amennyire a medve és a delfin is mindketten emlősök. Ebben a filmben is egy bérgyilkos vesz maga mellé egy másikat, ebben is a törvényen kívüli/felüli emberek lelkivilágát térképezik fel, és teszik líraivá. Hamis, nem hamis, most nem ez a kérdés. A Shadowboxer forgatókönyvírója (William Lipz), akinek nevét alighanem érdemes megjegyezni, hiszen gyönyörű történetet írt, amelyben a pontok-ellenpontok olyan szépen, feszültségmentesen egészítik ki egymást, hogy az csuda. Hogy érthetőbben fogalmazzak, mielőtt elriasztanám az olvasót: fiatal fekete férfi (Cuba Gooding Jr.), idős fehér úrihölgy romantikus szerelmi viszonya bérgyilkosságokkal fűszerezve, enyhe majdnem-vérfertőzések, kispolgári hétköznapok és angolkertes birtokok, közben meg felnevelnek egy kisgyermekes anyukát is, csak úgy, mert valamit szeretni kell, és a bérgyilkos hülyén nézne ki egy tacskóval, különösen egy filmen.

„Megtartjuk őket” – mondja a korosodó bérgyilkosnő, miután a megrendelt áldozat elhalálozás helyett meglepetésszerűen lebabázik. És megtartják, bár a néger fiatalember azért megjegyzi, hogy „they ain’t fucking puppies”. De mégis. A film mindemellett tele van hihetetlenül érzéki – és a szó nem fizikai, hanem szellemi értelmében finom – erotikus jelenetekkel. A fonnyadt, idős fehér hölgy teste a feszes, erőtől duzzadó fiatal fekete sráccal a kora tavaszi zöld gyepen: na ilyesmit érdemes látni, hogy ismét kedvet kapjon az ember a minőségi erotikához. De ugyancsak ilyen szépek a kegyetlen, erőszaktól feszülő, de szadizmusba át nem csapó, helyenként bőven 18+ feletti szerelmi jelenetek is, egy szó mint száz, leírni nem lehet, olvasni nem ugyanaz, meg kell nézni. És van a filmben még rengeteg elegáns akciójelenet, van benne apagyilkosság, konjugális erőszak, örökbevétel és túszejtés, mindez valami olyan eleganciával nyakon öntve és tálalva, amilyen csak a legjobb vámpíros filmekben található. (Na jó, ez vicc volt.)

Szinte kötelező megnézni. Szinte nélkül is. S ha valaki e film után sem kap kedvet az élethez, keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét.

György Attila