Már megint egy jajdeszép film. Semmiről nem szól igazából, de újabban egyre jobban szeretem az ilyet. Már amennyire, persze, semmibe vesszük a hétköznapi emberi nyavalyákat, a magánéleti buktatókat. Holott, ha jól belegondolunk, az apró-cseprő lelki, társaséleti gondok is vannak olyan fontosak a magánember számára, mint teszem azt, a falklandi háború. Illetve összehasonlíthatatlanul fontosabbak.
A Scorchers ilyen kis emberi hepe-hupákról szól. Egy lousianai kisvárosban, jobban szólva „tanyavilágon” zajlik a történet, talán hét-nyolc szereplő van benne, az igaz, hogy ezek mind olyan remek érzékkel kiválasztott, brilliáns tehetségű művészek, akikkel egy mély lélegzetű trilógiát is meg lehet tölteni.
Hogy a filmről, mint történetről is írjak:
Meleg van, fullasztó hőség Louisianában. Sütkéreznek a krokodilok a mocsárban. Egy kissé buggyant, de meglehetősen bölcs vidéki gazda férjhez adja lányát.
A pap elkésik az esküvőről, mivel éppen egy prostituált szolgáltatásait veszi igénybe.
A násznép remekül szórakozik, vicceket mesél a templomban, közben a menyasszony barátnője kiönti lelkét, hogy őt a férje nem szereti – mármint testileg –, friss házasok pedig.
Aztán meglesz az esküvő, következik a nászéjszaka, ahol a menyasszony nem hajlandó átadni magát a hitvesi ágyon. Délen vagyunk, eléggé ideges lesz mindenki, após, vőlegény, kiabálás, verekedés, lélekre beszélés, és ugyanez tetszőleges felállításban.
Mellékszálon egy alkoholista, sikertelen színész, és az öreg néger fogadós veszekednek egymással, két vakvágányon futó élet, de ennek még számukra sincs különösebb fontossága. Sztoikus nyugalommal veszekednek egymással.
Aztán megjelenik a kocsmában a már említett prostituált, (Faye Dunaway alakítja, álomszépen), majd nemsokára az elhanyagolt feleség is egy pisztollyal.
Innentől hosszú-hosszú beszélgetések, lelkiségek, hihetetlen érzékenységgel, ahogy a filmben fogalmaz a részeg színész: „elgömbölyíti a sarkakat”.
Aztán végül minden a normális kerékvágásba zökken, ha éppen nem is oldódik meg igazából semmi, de hát az élet is ilyen.
Hát ennyire nem szól semmiről ez a film, és ezért tényleg olyan, mint egy könnyű, tavaszi zápor a fullasztó hőség után. Nem fontos, de elviselhetővé tesz majdnem mindent.
György Attila