Ráduly János a könyvek üzenethordozó szerepéről

Összes megjelentetett munkáit elolvasni nem kis feladat

Mint ahogyan a megszülető gyereknek is gondosan megválasztják a nevet szülei, hasonló helyzetben képzelem el Ráduly Jánost, amikor címet ad, választ következő könyvének. Ezt tette ezúttal is, hiszen a könyvnek köze van az élethez, az életben helye van a könyvnek, illetve könyveknek. A közel 180 oldalas kiadvány egy gazdag életpálya egyetlen műfajt előnyben részesítő összegzése.

A korondi születésű, majd Kibéd krónikásává lett szerző összes megjelentetett munkáit elolvasni nem kis feladat. A folklorista Ráduly népköltészeti gyűjtéseiből összeállított önálló kiadványok száma több tucatra rúg, azokon kívül lírai alkotásai, gyermekversei, a rovásírással foglalkozó tanulmányai, Eminescu Esthajnal-fordítása gyarapítja a sort. A Könyv és élet azt bizonyítja, hogy nem pusztán gyűjt, feldolgoz a maga nem mindennapi, tudósi pontosságával, hanem szépirodalomról, néprajzról, népzenéről megjelent könyvek egész sorát ismertette, illette kritikával, ajánlotta az olvasó figyelmébe.

Szolgálat ez is, a tollforgató felelősségével összefüggő, attól elválaszthatatlan magatartás termékei ezek az írások, melyeknek elsője még 1964-ben jelent meg a sajtóban – ebben a kötetben nem kapott helyet, ugyanis Ráduly csupán hatvanat válogatott ki az e műfajba sorolható közléseiből. A bevezetőben így fogalmaz: » mindig is az úgynevezett életes könyveket szerettem, amelyeknek „atmoszférájában” kitapintható a dokumentumértékűség. Ez a közéleti szempont úgyszólván végigvonul egykori írásaimon.«

Az időrendben kötetbe sorolt recenziók, kritikák most már kordokumentumok. Egyrészt mutatják, hogy egy vidéki értelmiségit mi foglalkoztatott, mit tekintett olyan témának, amit mások figyelmébe kell vagy érdemes ajánlani, másrészt pedig ezek által miképpen látta megvalósulni a tárgyalt könyvek üzenetét, a szerző ugyanis felemlíti, hogy a könyvismertetőkben „megpróbáltam jelezni a könyvek üzenethordozó szerepét, irodalom és élet egymásra utaltságát”. Ennek érvényességét nem csorbítja a szakmai érdeklődés hangsúlyossága sem (a kötetbe felvett írások kb. felének tárgya néprajzzal, népköltészettel kapcsolatos).

Ha csak a szépirodalmat vizsgáljuk, Tiboldi Istvántól, Dózsa Dánieltől kortársaiig (Molter Károly, Kovács György), majd 1990 utáni kiadványok kapcsán jelenkori szerzők sokaságának (Nagy Irén, Beke Sándor, Ambrus Lajos, Ábrahám János, Kercsó Attila, Kristó Tibor, Lőrincz György, Csire Gabriella, K. Kovács András, Bölöni Domokos, Papp Attila és mások) írásművészetét mutatja be. De a versen, regényen, novellán, gyermekversen kívül más műfajokra is figyelt, így például Szilágyi Domokos, Kiss Jenő versfordításairól, nyelvművelő cikkek gyűjteményéről, riportkötetekről is írt kritikát.

Bár az egykori Vörös Zászló, Tanügyi Újság, Falvak Dolgozó Népe hasábjain inkább az ismertetés, mint a kritika volt fontos, rövid könyvismertetőiből sem hiányzik a kritikai „megnyilvánulás”, ahogyan a szerző nevezte a műfajt a könyv alcímében, és más lapokban, az Igaz Szóban, Művelődésben, A Hétben nem volt szokatlan a kritikai él. Az 1989-es változásokat követően pedig a Hazanéző, Székely Útkereső, Udvarhelyszék, Kulturális Figyelő hasábjain, a Romániai Magyar Szó és a Népújság irodalmi mellékleteiben tág tér nyílt e műfajnak. Akkoriban nem agyonhallgatták egy-egy szerző frissen megjelent könyvét, hanem a szellemi terméket megillető figyelemmel fordultak feléje, amíg csak a közömbösség, a klikkszellem, az irigység arra nem vitte a toll egyes embereit meg szerkesztőket is, hogy már nyomdából kipottyanása pillanatában nem létezőnek tekintsék bizonyos szerzők munkáit, jobb esetben sárba tiporják, míg a saját körükhöz tartozókét, lett légyen a leglaposabb iromány, jóval valós értéke felett dicsérgessék. Így haladunk afelé, hogy a trágárságoktól fröcskölő sorokat irodalomként akarják rátukmálni az olvasóra, középszerű szerzőcskék jól éldegéljenek ösztöndíjakból, és a többség ügybe se vegye a jelenkori irodalmat.

Ezért szolgálat Ráduly János (és a hozzá hasonlók) évtizedes lankadatlan figyelme, hogy a nyakló nélküli könyvkiadás, önjelölt íróság korában is hiteles, szakmailag indokolt ajánlással lássa el azt az írást, lírai alkotást vagy tudományos munkát, amely vélhetően nem egy-két év alatt hull ki az idő rostáján.

P. Buzogány Árpád

Könyv és élet. Kritikák, recenziók. Válogatás négy évtized (1967–2008) kritikai „megnyilvánulásaiból”. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2011. 172 oldal.