Préselt virág, keretben

A tetovált lány (Män som hatar kvinnor, 2009), svéd-dán-német-norvég film

A tetovált lány cím sokak számára valószínűleg a tavalyi év tengerentúli sikerfilmjét, a David Fincher rendezte változatot idézi. A világ legelismertebb filmesei közé tartozó Fincher, olyan mozgóképekkel a háta mögött, mint a Hetedik, Harcosok klubja, Benjamin Button különös élete vagy A közösségi háló azonban nem az első alkotó, aki Stieg Larsson 2005-ben megjelent sikerkönyvéhez nyúlt. A skandináv feldolgozás alig két évvel előzte meg az amerikai változatot, és még ugyanebben az évben, 2009-ben leforgatták a trilógia többi darabját, a már kevesebb népszerűségnek örvendő A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől címűeket is, azonos főszereplőkkel (Noomi Rapace és Michael Nygvist), viszont más rendezővel. A filmek alapjául szolgáló, hatalmas rajongótábort magáénak tudható Millennium-könyvsorozat a terv szerint tíz kötetes lett volna, az oknyomozó újságíróként dolgozó szerző azonban szívrohamban elhunyt, még mielőtt a legelső könyv megjelent volna. Nem élhette így meg annak a sikerét, hogy ma már a világ legolvasottabb írói közé tartozik és hogy az általa megrajzolt Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist kultuszfigurákká nőtték ki magukat.

Az eredeti könyv és film nem A tetovált lány, hanem – szabad fordításban – Férfiak, akik gyűlölik a nőket címet viseli és nem is a lányt tüntetik fel főszereplőnek, ahogyan a magyar cím sugallja. Jóval inkább a szerző alteregójaként színre lépő újságíró a központi figura, a lány színre lépésével azonban még hangsúlyosabban előtérbe kerül mindaz, ami mellett a cselekményszál sokszor másodlagosnak tűnik: a hatalommal való visszaélés, a nácizmus hozadékai, az idegengyűlölet, az elfojtott gátlások, indulatok és perverziók valamint a sajtó felelőssége. Férfiakat látunk, akik nem csupán kihasználják, hanem egy életre tönkre is teszik a nőket, ha egyáltalán életben hagyják őket. A sokszor gyomorforgató jelenetekkel tarkított film azonban erős nőket is mutat, akiknek ereje van a szembeszállásra (különböző feminista mozgalmak körében is nagyon kedvelt a film), akiket a szenvedés átformált, és képessé tett az irányításra.

Mindeközben viszont egy már-már nosztalgiaízű krimit látunk, hasonlót a Gyilkosság az Orient Expresszen címűhöz, ahol szintén egy külvilágtól elzárt térben, ott egy vonaton, itt egy szigeten, pontosan meghatározott szereplők között kell meglelni a gyilkost. Nem kapunk pörgő akciójeleneteket vagy túlvilági misztikumot, hanem egy nyomozás nehezen megmászható lépcsőfokait járjuk be, ahogyan az apró, szinte miniatűr darabkákból összeáll egy negyven évvel ezelőtti rejtély megoldása. Nincsenek váratlan fordulatok, a skandináv tájra rátelepedő nyomasztó atmoszféra, a vizuális megoldásokkal való játék (amiként a nyomozáshoz használt fényképek történetté állnak össze), valamint a két főszereplő alakuló kapcsolata azonban folyamatosan fenntartja a feszültséget. A film elején keretbe foglalt, préselt virágot látunk, a végén pedig megtudjuk, hogy kitől is származik. A cselekmény így lezárul, az utolsó képeken azonban még megkapjuk a felvezetést a trilógia második részéhez, A lány, aki a tűzzel játszik címűhöz (az m1 műsorán szeptember 2.-án, 23.55 órától), amelyikben a Stieg Larsson bevallása szerint a Pippi Langstrumpf nevű erőslelkű mesefiguráról formázott tetovált lány és a kevésbeszédű, fásult úriember kalandjai tovább folytatódnak az emberkereskedelem szövevényes útjain.

Boda Székedi Eszter

Port.hu adatlap