Örök káosz

A szókimondás és hazugság mezsgyéin – akár ezt az alcímet is adhatnánk ennek az írásnak, amely a nagyváradi Szigligeti Színház április 4.-én és 5.-én látott vendégjátéka nyomán fogalmazódott meg.  Tulajdonképpen mi is A jelenetek egy kivégzésből című dráma? Hogy dráma, az több mint bizonyos. De milyen? Akár abszurd is lehetne, mert a hatalom művészek és művészet általi kiszolgálása minden időben képes lehetetlen és elviselhetetlen szituációkat teremteni. Először is jó lenne így megközelíteni az ábrázolt korszakot, amely a darabban felbukkan a középkor vége felé járó Velencében. Egyébként ismerve a jeles angol szerző, Howard Barker (szül. 1946) stílusát, akkor azonnal idekívánkozik mindaz, amit katasztrófaszínháznak szokás nevezni, s amelynek Angliában valóságos kultusza van. És az is lehet, hogy e kultusz nálunk felé is éppen terjedőben.

Galactia (Ráckevei Anna), a különc és ugyanakkor, a darab saját idejében erkölcstelennek tartott viselkedésű festőnő nem úgy látja és láttatja a dolgokat, ahogyan Urgentino, a dózse (Kardos M. Róbert) azt elképzeli. Számára a háború pusztulást, embertelenséget, mi több erkölcstelenséget jelent. Vér, füst, korom, szenvedés érhető tetten a festményen. Úgyhogy a rendszer kénytelen „ellenfestőt” alkalmazni, Carpeta (Pál Hunor) személyében, akinek a győzelmes gályákon utazó és a vízi meg szárazföldi csaták során gyakran vízbe fúlt, lemészárolt, megcsonkított katonák immár egyfajta keresztényi megdicsőülésként élik meg a halált. Az általa festett képen minden magasztos. Emil Cioran egyik aforizmája idéződik ilyenkor: „Aki szereti a hazáját, az mészároltassa le honfitársai felét!” És akkor mi van? Semmi különös. Úgy látszik Barker darabjában, hogy ez az üdvösebb megoldás. Az igazság kimondása, az undor, a viszolygás festményben való megörökítése, még utalás formájában sem rendelkezik létjogosultsággal. Katasztrófa ez, s majdhogynem természetes, hogy az igazul festőnek, Galacticának fogságot kell szenvednie a hozzáállásáért. Nemcsak a dózse, hanem Suffici tengernagy (Dimény Levente) alakja, Ostensibile püspök (Dobos Imre) és Prodo (ifj. Kovács Levente) is komoly súllyal bír a darabban. A püspök erkölcsi bizonyságokkal szolgál a kötelező pátoszhoz, míg Prodo, aki nyílvesszőt visel a fejében és kilógó beleit mutogatja, éppen ennek az ellenkezőjét. Hálás és sokrétű szerep mind a kettő.

A díszlet és a jelmez (Kiss Borbála munkája mindkettő) valamiféle mozgatható vastraverzekkel és a színpadon locsogó vízzel jelzi a helyszínt (a szereplők gumicsizmát viselnek), és az „időtlen” – akár a mostani posztindusztriális társadalomban is „aktuális” – jelmezekkel erősíti a katasztrófaérzést. Manapság talán a mediatizálás fura módszerei jelenthetik a festészetet és az ellenfestészetet, a képet és annak ellenképét, a valót és a véltet, az igazat és a hamisat.

Ráckevei Anna a Nemzeti Színház tagja, Jászai Mari-, Kazinczy-díjas és Érdemes művész mintegy másfél hete a debreceni Csokonai Színház igazgatója hitelesen alakítja a darabban a festőnő alakját, a tőle megszokott rutinnal és improvizáló képességgel. Pár évvel ezelőtt Móricz Zsigmond Rokonok című darabjában láthattam Lina szerepében, illetve néha – a nem túl gyakori – filmes megmutatkozásaiban, az Anna filmjében és a Szomorú vasárnapban. Öröm, hogy a legnépszerűbb és legkiválóbb, a ma aktív színésznemzedék derékhadának egyik legjobb képviselőjét láthattuk két estén át a székelyudvarhelyi színpadon.

A nagyváradi Szigligeti Színház jó környezet a kiváló játékhoz, és Theodor-Christian Popescu rendezőként való meghívása is főnyeremény, hiszen sok kiemelkedő fontosságú színházi helyszínen megfordulván – Bukaresttől, Montrealig, Temesvárig, Kolozsvárig – más és újszerű színházi nyelvezetet képvisel, mindig friss erőt és hangot hoz, ha valamely hazai magyar társulathoz szegődik egy-egy produkció erejéig. A legkiválóbb romániai rendezők egyike, akinek – reményeink szerint – még sok lehetőség rejlik a tarsolyában, közvetlenül és hitelesen, emlékezetesen képes megszólítani a honi magyar nézőket a jövőben is.

Simó Márton

A két székelyudvarhelyi előadás a Szigligeti Színház székelyudvarhelyi vendégszereplése keretében valósult meg 2013. április 4.-én és 5.-én.