Habkönnyű horror. Ilyeneket szeretek nézni, bár manapság egyre ritkábban találhatni, úgy kiveszett a mai filmes műfajból, mint a zenéből a rhytm and blues.
A habkönnyűt semmiképpen nem a gyilkolászási hajlamra, erőszakra kell érteni, arról szó sincs, az van benne, hál’Istennek, – nem, mindössze csak attól könnyű, hogy az alkotás nem akar mindenféle súlyos erkölcsi, világmegváltó, filozófiai mélységben kóvályogtatni, egyszerűen egy könnyen emészthető borzongatás, ami nehéz, zsíros vacsora után kifejezetten jólesik.
A cím egy kicsit zavarba hozott, életemben nem hallottam Motel 1-es filmről (eredetileg: Hostel), na de ez nem zavart, amúgyis televízión kaptam el véletlenszerűen, mondom magamnak, hülye nem vagyok, ha éjjel kettő van és horrorfilm, csak megnézem.
Nem bántam meg. Mindjárt az elején közölte velem a film, hogy „Quentin Tarantino bemutatja”, amiből nyilvánvaló lett, hogy semmi köze Tarantinóhoz, de aki ilyen vidáman ékeskedik más tollával, attól egyéb aljasság is kitelik, és ez ebben a műfajban hasznos, jó, ígéretes.
Külön vidámság, hogy a film, bár iskolapéldája az amerikai road-movie filmeknek, nem a 66-os úton zajlik, és nem redneckek hóhérolják halomra a kissé fehérmájú tinédzser lányokat, hanem a cselekmény Szlovákiában történik, bizony.
Ficót és Slotát ugyan nem láttam a filmben, nyelvtörvényről sem esett szó, de hogy valamelyes helyismerettel mégis rendelkezett a rendező, bizonyítja, hogy a filmben rendre visszatér egy cigánygyerekekből álló falka, akik mindent elkövetnek, hogy az ember fia-lánya megutálhassa közép-kelet-európát, és ez briliánsan sikerül is nekik, akár a valóságban.
A műfajon belül (is) elvetemültségét jelzi a filmnek, hogy azért gyereket ölni még horrorfilmben is tabu, na, ez itt szemrebbenés nélkül megtörténik, agyonlövik benne az említett falka egyik tagját, ennek a cselekmény szempontjából semmiféle jelentősége nincs, szemlátomást örömből történt, bravó.
Aztán még lehet gyönyörű magyar népdalokat hallgatni a filmben – szlovák nyelven! – na, ez övön aluli volt, de hát mondom: horrorfilmről van szó.
És volt öt perc a filmben, ami iróniát, cinizmust félretéve: gyönyörű, antológikus, hihetetlenül szépre sikerült – de azt már nem árulom el, mi volt az: tessék megnézni a filmet.
És nemcsak ezért. Csak úgy, lazításból. Nem bánják meg.
György Attila