A cím éppen olyan, mint a film: magabiztos és könnyed. Miként nem várunk el hosszú és aprólékos válaszokat a világ legtöbbször feltett kérdésére, úgy a film is mellőzi a túlbeszélt megoldásokat. Szerencsésen lép túl a Kelet-Európában készült mozgóképekre jellemző buktatókon: nem ragaszkodik a hely és a helyzet kimerítő leírásához, de nem tetszeleg a közönségfilm csillogó-villogó szerepében sem. Ráadásul meglehetősen jól esik látni egy olyan Romániában készült filmet, amelyik nem szól sem a rendszerváltás előtti vagy utáni időkről, sem a jelenkori társadalom ellentmondásairól, az anyagi kiszolgáltatottságról vagy a roma kisebbség nehéz sorsáról, sőt még kézikamerával rögzített reszketős képeket sem kell néznünk. A két Gaby története ugyanis rendkívül elegánsan filmezett és nem is röghöz kötött. Történhetne bárhol a világon, ahol lassan már húsz éve együtt él egy házaspár és létezik két számítógép, internetkapcsolattal.
Alexandru Maftei, miután első játékfilmje, a Fii cu ochii pe fericire című után több évig a reklámiparban tevékenykedett (ennek hatása, a letisztult képi világ és a feliratok sajátos használata fel is fedezhető a tárgyalt filmben) most egy olyan alkotással tért vissza, amely saját értékelése szerint az első román szerelmesfilm az emlékezetes Liceenii-sorozat óta. A Bună! Ce faci? azonban nem csupán a szerelem ébredéséről, hanem annak elmúlásáról is szól. Gabriel és Gabriela ugyanis egymásra találtak, összeházasodtak, gyermekük született, majd újra szerelmesek lesznek, elválnak és talán mégis együtt maradnak. Az előző mondat második feléről szól a film, amelyikre szerencsére nem jellemző a félreértésen alakuló szituációkat kísérő vaskos humor. Ha a vígjátékok szintjén maradna a film, lenne is amit kihasználni, hiszen a jelenetek jó része éppen a félreértésre épít: a megszokásba már jócskán belefásuló férj és feleség csettelni kezdenek egy névtelen és arctalan ismeretlennel, aki mindkettőjük számára olyanná válik, mint a friss fuvallat a hétköznapokban. A néző számára viszont már az első percekben kiderül, hogy ők ketten tulajdonképpen egymást fedezik fel újra. Az első szavak tétova bepötyögtetésétől egészen a vörös rózsás találkozásig mesél a film és még annál is kissé tovább, egészen a továbblépésig, a változtatás bátorságáig, aminek nem csupán a szülők, de az időközben ifjúvá serdült gyermek is részese. Ugyanis egy középiskolás fiú történetét is nyomon követhetjük, aki jónéhányszor ironikusan beszól a bulik és a fizika tantárgyverseny viszontagságai között. A jelenetek nagy részét az ő szemszögéből látjuk, miközben a fülbemászó muzsikát hallgatva újból ráébredünk, hogy igen gyakran amit keresünk, ott van a közvetlen közelünkben. Ennek felismeréséhez persze továbbra sem elég, ha csupán a világhálón találunk rá a házastársunkra és mindig ugyanazt a választ adjuk a jól ismert kérdésre: kösz, megvagyok.
Boda Székedi Eszter