Ki is az a Harris?

Az Este (Evening, 2007), amerikai film, Filmbox HD hétfő (március 12.) 13.25 és szerda (március 14.) 9.55

„A biztonságért küzd mindenki és közben megpróbál tartozni valakihez. Döntést kell hozni: kihez tartozom? Hogy jó, közepes vagy rossz döntést hoztam-e, azt szerencsés esetben csak olyan tíz-húsz év múlva fogjuk megtudni.” Annak a Koltai Lajosnak a szavai ezek, akinek első rendezése a Nobel-díjas Kertész Imre könyvéből készült Sorstalanság. Egy amerikai film elkészítésének lehetőségét jórészt ennek a sikere biztosította számára, mindemellett pedig természetesen látványos filmográfiája. Az utóbbi években elsősorban rendezőként tevékenykedő Koltai korábban olyan emlékezetes mozgóképek operatőre volt, mint a Mephisto, a Bizalom, A napfény íze, a Csodálatos Júlia vagy a Rokonok. De nem csupán Szabó István műveit fényképezte, a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek számos magyar filmje is az ő nevéhez fűződik. De külföldi munkái is akadnak szép számmal, mint a Ha a férfi igazán szeret című, vagy a Giuseppe Tornatore rendezésében készült Malena és Az óceánjáró zongorista legendája. Koltai második rendezéséhez a tengerentúli forgatás lehetőségénél is többet kapott: egy nagy nevekből álló csapatot, mindenekelőtt világszerte ismert színészeket, Oscar-díjas zeneszerzőt (Jan A.P. Kaczmarek) és napjaink legismertebb magyar operatőrét, Pados Gyulát. Ezen kívül egy bestsellert alapanyagnak (Susan Minot: Este) és egy Pulitzer-díjas forgatókönyvírót (Michael Cunningham) társnak. Az Este mégis megmaradt egy már ismerős történetet újramesélő, olykor talán túlságosan is szép képekkel megtűzdelt, visszafogott filmnek, amelyik látszólag nem akar újat, vagy bármiféle szokatlant mondani. Az életnek azokról a megválaszolatlan kérdéseiről szól, amelyek, ha mindennap nem is jutnak eszünkbe, de következetesen meghatározzák döntéseinket. Találkozásokról mesél, amelyek nem folytatódnak, lehetőségekről, amelyeket nem használunk ki, és Harrisról, arról a szerelemről, amelyre öregkorunkban, a halálos ágyon is emlékezni fogunk.

Egy addig soha nem hallott név hangzik el a haldokló anya szájából, két lánya pedig nem tudja, ki is lehet az illető. Különösebbet a film végére sem tudnak meg róla, felismerik viszont, hogy ennél több nem is kell. Fontosabbá válnak már számukra az egymás iránti érzések, a családi kötelékek, a kihasználásra váró esélyek és a halaszthatatlan beszélgetések. A melankolikus, az életet inkább derűs nyugalommal, mintsem szemrehányással szemlélő film mindenekelőtt a nőkről mesél, a férfiak itt valamennyien mellékszereplők. A szülő-gyermek kapcsolat a vásznon túl is visszaköszön, hiszen Meryl Streep és Vanessa Redgrave is saját lányával játszik együtt (Mamie Gummer illetve Natasha Richardson), ráadásul szerelem is született a forgatás alatt, Claire Danes és Hugh Dancy azóta már össze is házasodtak. A témából is fakadó érzelmi telítettség nem ritkán érzelgős, falvédőszerű képekben csúcsosodik, ám az élet és a halál nagy kérdéseihez valamiképpen jól állnak ezek a már nem éppen újszerű, a hajószimbólum köré csoportosuló látványelemek. Szemet gyönyörködtető film, amin talán nem is érdemes számon kérni, hogy a megalkuvást boldogságnak ábrázolja, mivel megtörténhet, hogy tíz-húsz év múlva már mi sem tudunk különbséget tenni a kettő között.

Boda Székedi Eszter

Az Este (Evening, 2007) című amerikai film legközelebb a Filmbox HD műsorán hétfőn (március 12.) 13.25 és szerdán (március 14.) 9.55 órától látható.

Port.hu adatlap