Kényszerpályáról vissza a képzőművészethez

A kiállítás plakátja

Venczel Kálmánban egy művész veszett el – mondhatnánk, hiszen a most 61. éves mérnökembernek minden adottsága megvolt, a családi indíttatás is megfelelt volna, csakhogy azokban a régvolt ’60-as években alaposan meg kellett fontolni a továbbtanulást, hiszen (akkor is) rögös volt a művészek útja. Úgyhogy a lelkes fiatalembert műszaki pályára irányították a szülők. A mérnöki stúdiumok és az ipari munka mellett azonban mindvégig megmaradt az érdeklődése a képzőművészet iránt.

Venczel Kálmánban nem veszett el a művész – mondhatjuk biztonsággal, hiszen időről-időre felbukkannak a rézdomborításai az udvarhelyi kiállítótermek falain. És nem új keletű ez a szenvedélye, évtizedek óta gyakorolja.

A réz az emberiség által az egyik legrégebben használt anyag. Viszonylag könnyen megmunkálható, s épp képlékenysége miatt kedvelt alapanyaga a vörösréz-lemez a képzőművészeknek. Nemes tulajdonságai vannak, s a domboríthatóság lehetősége által alkalmas arra, hogy megőrizze, magán viselje az időlenyomatokat, amelyeket az alkotó érez, és kettőssége révén – hiszen tulajdonképpen a térplasztika és a grafikai alkotás tulajdonságait viseli – igen népszerű, hiszen időtálló, és könnyen megszokja a szem, ha felkerül a lakásunk falára, barátságos társunkká válhat hátralevő életünk során mindvégig egy-egy munka. Olyan a rézlemez, mintha kétdimenziós lenne, holott három, mert a tér segítségével őrzi a pillanat lenyomatát, amelyet beleapplikált a művész.

Az alkotó és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész

Élővé válik Venczel Kámán keze alatt az anyag – mondotta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a megnyitóbeszédében –, ürüggyé, hogy átköltse, átvigye az alkotásba a pillanatot. Hol lírai benyomások fogalmazódnak meg a bársonyosan ódon fényű lemezen, hol különleges kompozíciókat teremt, de igen gyakran ismerős vagy kevésbé ismert arcok köszönnek vissza az alkotásokról. Ismerősek és mégis ismeretlenek a magyar szenteket ábrázoló munkák – például –, amelyek minden egyes esetben hozzáadják az egyéni többletet a képhez, úgy és ahogyan Venczel lát. Kiemelkedő és fontos a most kiállított darabok között a Kálvária-sorozat, amely Jézus szenvedésének különböző stációit mutatja be.

Hogy nemcsak mi vagyunk ilyen elfogultak és Venczel Kálmán kedvelői, az abból is látszik, hogy a Művelődési Ház kisebbik kiállító-termébe legalább száz ember zsúfolódott össze a megnyitó alkalmával, és később is nagy volt az érdeklődés. Biztos, hogy első este legalább kétszázan megnézték a kiállított anyagot, s még akkor is többen gratulálni szerettek volna az alkotónak, amikor már rég elment a helyszínről, és szétszéledtek a szervezők, valamint a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola növendékei is.

Simó Márton