Karnyóné Nyíregyházáról

Pregitzer Fruzsina Karnyóné szerepében (www.moriczszinhaz.hu)

Még igazi kőszínház sem vala Magyarországban, s a nyelv is akkoron élé ama nagy újításának elejét, melynek tetőzetét majdan akkora poéta nagyságok fejezék be, mint Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János, illetőleg azok a nagy prózai költők, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Jókai Mór és a jó palóc, Mikszáth Kálmán, kikkel aztán a szépliteratúra felhatoland a húszadik századnak hajnaláig. Száz év kellett a munka javához. Csokonai Vitéz Mihály azonban huszonévesen már három színművet is írt. Amikor az 1799-es esztendőt próbálom olvasmányélményeim és történelmi ismereteim alapján felidézni, egy átalakulóban levő, sőt majdhogynem viharos gyorsasággal változó magyar társadalmat látok. Mikor nem volt viharos nálunk az élet? Végig tele van az európai ezerszáz év dörgéssel, villámlással, földindulással…

Csokonai Vitéz Mihály

Szóval: a magyarság a felvilágosodás eszméi által átitatottan éppen abban a szkizofrén állapotban fetreng ekkortájt, amely igencsak megbénítja gondolkodását. A Bécstől való függetlenedés eléréséhez pár évig igen alkalmasnak mutatkoznak a párizsi eszmék. Csakhogy a nyaktilók, a bűn és az istenkáromlás, az erkölcstelenség állami szintű alkalmazása és Bonaparte térhódítása, az iránytorzulás láttán illendőbb lenne szembehelyezkednie mégis a zsarnokkal, aki szabadságot kínál, abból a taktikai megfontolásból, hogy végleg letiporja Ausztriát, s végig száguldva a házassággal, álszabadsággal és hazugsággal megszelídített, családilag bekebelezett Lengyelországon, meg se álljon Moszkváig. Nincsen eszme, nincsen annyi pénz és haderő, amely Napóleont megállíthatná, egyetlen stratéga van, de arról nem tudni még ekkor: a Nagy Orosz Tél képes elbánni a korzikai fenevaddal. A magyar virtusból lesz majd a „győri vitézség” (1809. június 14.), csak ennyire futja, amikor a nemesi „inszurgensek” tapasztalatlanok, s túl puhányak a tűzviselt, 52 ezres francia túlerővel szemben, amelynek huszársága ráadásul ugyanolyan egyenruhát visel, ugyanazt a hadászati stílust követi, mint a honi osztrák-magyar hadsereg, ami nem véletlen, hiszen a franciákat a néhai kuruc tábornok Bercsényi Miklós László nevű fia képezte ki. Csokonai Vitéz azonban ezt már nem éri meg…

Napóleon kiáltványa

Nem véletlenül idéztem fel ezt a bonyolult történelmi pillanatot. Színes, érdekes, bonyolult a helyzet. Csokonai, amikor Csurgón megírja és előadatja Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című színjátékot, „tündérbohózatot”, tulajdonképpen bécsi mintát követ – azt tartják, hogy ismerhette Haffner Fülöp bécsi író munkásságát –, de jóval túllép az ott divatos énekes bohózatok szintjén. Akárcsak a versírásban, a színdarabírásban is megmutatkozik költői zsenialitása, hiszen Tipptopp és Lipittlotty figurájában – egyik francia a másik német jövevényszavakkal beszél – jóval túlmutat az egyszerű szórakoztatás szintjén, talán akaratlanul is karaktereket teremtett, akiket sikerrel egészít ki a tótos beszédű Lázár, a jobbára magyarul népiesen szóló Boris és Kuruzs, a rigmusgyártó ezermester, akiben a költő alakját véljük bő kétszáz év után is felismerni.

Karnyó maga (www.moriczszinhaz.hu)

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy valóságosan felidéződik az a kor, olykor a nyelvi korlátok is, amelyek több regionális magyar nyelven belül hatottak, s amelynek tudósai akkor kívánták megvonni az egységes irodalmi nyelv határait. Kezembe került egy 1814-ben kiadott matematikai szakkönyv – Katona Mihály: A’ Föld’ Mathematica leírása –, amely többek közt a következő meghatározást is tartalmazza: „a ’punctum’: egy kiterjedés nélkül való izé”.

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című színművével való találkozás – a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház jóvoltából, Keresztes Attila rendezésében – igencsak szerencsés. Sok zenével játsszák. Különlegessége, hogy a halottnak hitt Karnyó (Tóth Károly) mindvégig jelen van úgy, hogy tulajdonképpen nincs is a színen, hiszen egy emlékére festett képből reagál az eseményekre, végig többletinformációt sugallva. Karnyóné (Pregitzer Fruzsina) maga is igen hiteles a szerepben, bár a maszk mögött alig-alig érvényesül a mimikája, de annál pazarabb dikcióval, mozgással, gesztusokkal pótolja mindazt, amit eltakart a művészi igénnyel a rusnyára formázott arc. Tipptopp (Illyés Ákos) és Lipittlotty (Petneházy Attila) kihasznál minden lehetőséget a romlott nyelven való megszólaláskor, s ez egyúttal megannyi poén forrása is. Olykor mintha huszadik századi eleji burleszket látnánk, némafilmen, bár az sem kizárt, hogy maga Csokonai is ismerte – olasz és francia olvasmányélményei alapján – ezt a bohózatfajtát. Kiváló rendezői megérzés, amely sikeresen bővíti itt a játék lehetőségeit, többlet-megmutatkozást kínálva a színészeknek. Boris (Barta Éva) népieskedő beszéde nem érvényesül ebben a színrevitelben olyan kiemelkedően, valahogy halványabb a két szélhámos nyelvtörő poénjainál. A boltoslegény, Lázár (Fellinger Domonkos) azonban úgyszintén nagyot alakít, sok alkalmat kínál a szerep arra, hogy benne kibontakozzék. Némi interaktivitással, a megfelelően kiválasztott (és jól adagolt) zenével egy üde, szívünknek tetsző előadássá válik a szemünk előtt ez a mű, amelyről azt tartják sokan, hogy azon a nyelvújítás kori magyar nyelven nem igazán élvezhető. Épp ez adja a báját, ez teszi értékessé.

Karnyóné feltámadása (Forrás: www.moriczszinhaz.hu)

És Csokonai Vitéz mintha példákat akarna felmutatni a kor nyelvjárásaiból, a nyelvi divatokból, a nyelvújítás irányzataiból, hogy ezt a későbbi emberek is érzékeljék, lássák, hallják a megreformált magyar nyelv birtokosai. Közismert tény, hogy Kazinczy maga is gyakran németül beszélt a feleségével, mert az anyanyelvét nem tartotta annyira fejlettnek, hogy segítségével bonyolult érzelmeket is kifejezhessen, bár ennek oka inkább abban rejlik, hogy neje, Török Sophie – Bécsben nevelkedvén – igen jól megtanult franciául és németül, de magyarul és tótul olykor „botolt”. Kuruzs (Balogh Gábor) alakja az igazi kulcs a darabhoz – „doctor”, borgély, „alchimista”, „kéznéző”, zsibvásáros, „drótvonó”, poéta, kosárkötő –, akiben az üzenetet  átadó szerző alakját is felismerni véljük.

Az előadás plakátja

Csokonai Vitéz Mihály:

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

Vígjáték sok zenével

Rendező: Keresztes Attila

Karnyó, egy idős kalmár: Tóth Károly, Karnyóné, felesége: Pregitzer Fruzsina, Samu, ezeknek fiuk, ki bolond: Nagyidai Gergő, Lipittlotty: Petneházy Attila, Tipptopp: Illyés Ákos, Lázár: boltoslegény: Fellinger Domonkos, Boris, szobaleány: Barta Éva, Kuruzs, egy személyben doctor, borbély, alchimista, kéznéző, chiromantista, zsibvásáros, drótvonó, poéta, kosárkötő: Balogh Gábor, Tündér: Munkácsi Anita, Tündérfi: Varga Norbert e.h., Borisz Godunov: Kováts István, Zenészek: Bottyán Blanka, Suhanyecz Viktória, Horányi Tamás.

Díszlettervező: Fodor Viola. Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. Zeneszerző: Kazár Pál. Koreográfus: Vámosi Judit. Ügyelő: Kováts István. Súgó: Nagy Erzsébet. Rendezőasszisztens: Rajkó Balázs.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház által színre vitt darabot május 31-én Sepsiszentgyörgyön, június 1-én Székelyudvarhelyen játszotta a társulat.

Simó Márton

Készült az Udvarhelyi Híradó Kft. és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány együttműködési megállapodása keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával.