Ha nem pap, akkor író!

A háromszáz oldalt is meghaladó antológia egy reprezentatív válogatás a Sóvidéken született, illetve az ide kötődő szerzők műveiből. A borító Páll Lajos és Józsa Judit munkáinak felhasználásával készült

A közelmúltban tartották Korondon az A föld szerelme című novella- és elbeszélésgyűjtemény bemutatóját, amely a Firtos Közművelődési Egylet 25. saját kiadású  kötete. Ilyenkor ünnepelni illik, visszanézni az eltelt majd’ negyedszázadra, hiszen ez hosszú idő. Ambrus Lajos és az általa verbuvált szerkesztőbizottság nagy munkát végzett. Látszólag nincsen még egy olyan község a Székelyföldön, mint Korond, ahol annyira erős lenne a kulturális élet, mint ebben a nagyközségben, amely a Sóvidék szellemi központjaként igyekszik viselkedni. Nem elhanyagolhatók ugyan azok a művészeti-közművelődési jelenségek sem, amelyek példának okáért Szovátán és Parajdon zajlanak, de a korondi események sokkal színesebbeknek, sokkal nagyobb lélegzetűeknek mutatkoznak.

A Hazanéző folyóirat egyidős a Firtos Közművelődési Egylettel, 1990 legeleje óta működik. A rendszerváltozást követő lapalapítási lázban hozták létre, de jóval több kezdeti fellángolásnál, hiszen kiválóan működik, sőt: több ízben meg is újult, s ma már színes borítóval és egyre igényesebb tipográfiai köntösben jelenik meg

A könyv ötletgazdája és szerkesztője arra gondolt, amikor számba vette a sóvidéki illetőségű prózaírókat, hogy nem csak a táj szülötteit, hanem mindazokat meg kell szólítania, akik életük egy bizonyos időszakában itt éltek, akik pedagógusként vagy egyéb szakmákban töltöttek be állásokat a környéken, illetve még azokat is, akik kissé távolabbról “csak” részt vettek a Sóvidék kultúrája népszerűsítésében és menet közben katalizátorai voltak bizonyos eseményeknek. Ilyen szerző P. Buzogány Árpád, aki Gagyban született, Székelykeresztúron, Csíkszeredában és Kolozsváron tanult, munkája pedig Székelyudvarhelyhez köti, de művelődésszervezőként igen gyakran megfordul a Sóvidéken; annak idején – többek között – ő szorgalmazta István Lajos és Szőcs Lajos néprajzi gyűjtéseinek kötetben történő megjelenését, igen sok itteni kiadványt maga szerkesztett, közölt a Hazanéző folyóiratban, illetve különböző bizottságok, zsűrik tagjaként is közreműködött a sóvidéki kulturális eseményekben. Lőrincz Györgynek sóvidékiként “mindössze” annyi érdeme van, hogy egy évig Pálpatakán helyettes tanárként dolgozott. A siménfalvi születésű Elekes Ferenc pedig – aki évtizeden át Marosvásárhelyen volt aktív újságíró – annak következtében számít sóvidékinek, hogy kezdő tanárként Felsősófalván tanított.

Ambrus Lajos még írót is kreált. Demeter Erika unitárius tiszteletes-asszony a közelmúltban, férjével együtt került a helyi gyülekezet élére. Még jóformán be sem illeszkedett, meg sem szokta az új beosztással jelentkező feladatkört, amikor Ambrus tanár úr egy istentiszteletet követő beszélgetés alkalmával azt találta mondani, hogy az, aki ilyen szépen és választékosan fogalmaz, aki ilyen gyönyörűen beszél a szószékről és a katedráról, az bizonyára írni is tud, s nem csak beszédet, hanem szépirodalmat is. És az történt, hogy ezt követően az unitárius lelkésznő megírta élete első novelláját, amely teljesen rendben valónak találtatott, olyannyira, hogy be is került a kötetbe.

Ambrus Lajos, Korond közművelődésének mindenese, aki nyugdíjasként is fáradhatatlanul dolgozik a köz javára

A lelkészi pálya egyáltalán nem volt távol álló ettől az esttől. Több alkalommal is elhangzott az írók részéről, hogy eredetileg pap szeretett volna lenni. Balázsi Dénes recsenyédi születésű, de a Hazanézőnek kezdettől fogva szerzője, néprajzi kutatásai egy részét is a Sóvidéken végezte és végzi – kvázi Sóvidékinek számít -, kezdetben maga is unitárius lelkész volt. Miután a hatóságok ellehetetlenítették a munkáját, bölcsészkart végzett és évtizedeken át tanított Székelyszentléleken. Ez a pálya is regénybe illő történeteket tartalmaz. Balázsi Dénes egyébként a maga öt percében – ennyi jutott volna minden szerzőnek – nem fért el, elkapta a szónoklás heve, és hosszan dicsérte a Hazanézőt, az Egyletet, Ambrust és a szerzőket.

Demeter Erika és Kedei Zoltán gyertyát gyújtott az eltávozottak emlékére

Az elnök azonban szerényen hárított, mondván, hogy nem olyan jelentősek az érdemei. Ezt az apró közjátékot leszámítva, más “atrocitás” nem fordult elő a könyvbemutató ideje alatt.

Úgy tűnt, hogy az egyik oszlopos szerzőt, Ráduly Jánost már-már kifelejtetik a felszólalók közül, nem kapta meg a maga öt percét, de ő jelentkezett, hogy még a mondandója hátra van, s nagyon frappánsan, egy haiku-szerű kis verssel volt minimálisan maximalista, illetve maximalistán minimalista. Ő nem akart pap lenni. Aztán hamarosan kiderült, hogy Kedei Zoltán, aki minden szerzőről arcképet rajzolt a könyvben, maga is érdeklődött egykor a teológia iránt, de szóba sem jöhetett, mert rossz volt a családi környezete, s nem engedte meg a rendszer, hogy a szószékről bomlassza a népet, inkább a csendes (és ártalmatlan?) rajztanári pályára kényszerült.

...akik már nem lehetnek közöttünk Páll Lajos (1938-2012) és István Lajos (1920-2011)

Majla Sándornak több katolikus pap nagybátyja volt, példa bőven került a családban, őt azonban valami (lelki)atyai pofon térítette el az oltár közeléből. Nagy kár, mert jó pap lehetett volna belőle! De írónak, költőnek sem rossz.

Majla Sándor író, költő, szerkesztő és Józsa László keramikus, a Korondi Fazekasszövetség elnöke, a Firtos Közművelődési Egylet alapítótagja - az életpályák más-más körökben zajlanak, de a gyermekkori emlékekben gyökeredző barátság egy életen át megmarad

A találkozónak igen jó hangulata volt. Az írók és a hozzátartozók megtöltötték a nagyterem földszintjének széksorait, viszont hiányzott a korondi, a helyi értő közönség, a nép és nem voltak jelen a község vezetőségének képviselői sem. Igen sokan távol maradtak, akiknek ott lett volna a helyük, ezt a szervezők szóvá is tették. Bőven van még teendő a mentalitásváltoztatás háza táján.

Bölöni Domokos azokat az esteket emlegette, amelyeket a nyolcvanas években szerveztek, a legsötétebb időkben, amikor humorfesztivál ürügyén hívtak meg neves szerzőket, s – bizony – akkoriban komoly társasági eseménynek számított minden hasonló találkozó, a tárva, nyitva hagyott ajtókon át is hallgatták az emberek a megszólalókat. Sokan a most jelenlevő Lőrincz György Forrás-kötete bemutatóját idézték fel 1981-ből, az Amíg csak él az ember című riportkötetét, amely pár hét alatt hiánycikké vált – nyolcezer példányban fogyott el -, s a mai napig ott található sok korondi család könyvespolcán. Idősebbek és nyugdíjasok járnak az ilyen jellegű eseményekre, egy viszonylag szűk kör – sajnálkozott a művelődési ház igazgatója -, lehetőséget kell találni, hogy más generációk számára is vonzóvá tegyük ezeket az esteket, hiszen fontos és igen értékes események ezek, amikor Korond kiemelkedik a hétköznapok egyhangúságából és a szokványostól eltérő értékeket mutathat fel.

Nem csak a kerámia vihetné a község hírét (P. Buzogány Árpád, Deák-Sárosi László és a szerző felvételei)

A Sóvidék Televízió képes összefoglalója itt megtekinthető.

István Lajos emlékkopjafája a korondi tájház előtti virágoskertben - ez a kis múzeum a múlt század hetvenes évei óta áll a helyiek és az idelátogatók rendelkezésére. Kezdeményezője és egyik létrehozója maga a jeles helytörténész -folklorista volt. Olyan tárgyi emlékeket örökített át a 21. századba, amelyek értéke ma már felbecsülhetetlen, hiszen a dinamikusan fejlődő község építkezési kultúrája teljesen megváltozott az utóbbi évtizedekben, a mindennapi tárgyak java része is kicserélődött a háztartásokban. Korond ma egy "vásár-város", egy több kilométer hosszú bazársor; az átutazó már csak halvány nyomait, árnyékát találja annak, amit hagyományőrző székely falunak szokás nevezni. A tőke szétfeszítette a kereteket és üzlet-centrikus miliőt hozott létre

 

Keringve – (videó) – In memoriam Páll Lajos.

Simó Márton