G. Feszt – 1. nap

Autós polgárok

Minden a tervek szerint zajlott a G. Feszt első napján, bár a városban akkortájt több rangos művelődési esemény is zajlott: könyvbemutató, táncszínházi előadás és komolyzenei koncert. Délután 6 óra után – bő negyedórával, ahogy szokás, megvárva az utolsó percben betoppanó érdeklődőt – sor került a Kováts Fotó 100 éve című kiállítás megnyitására. Jól hangzik ugyan a száz év emlegetése, de a fényírás kezdetei a Kováts família történetében jóval korábbiak: a múlt századforduló táján épült a Kossuth Lajos utcában lévő műterem, de azt tartják, hogy az elődök a vándorfényképezést már 1876-ban művelték. Nem volt itt semmi meglepő: a híres udvarhelyi fényképész család csak azt hozta, amije van, a minőségi, megismételhetetlen és igaz analóg fotográfiát. Régi utcaképek elevenednek meg az egykori exponálásra emlékeztető fotópapíron, elfeledett mozdulatok, másik világok, hét, nyolc, kilenc évtizede elillant pillanatok. Talán az első udvarhelyi autó. Az első gépkocsivezető. Talán az utolsó 48-as honvéd. Szénásszekér az ezer méltóságos úr városának határában. Egy régvolt malom, amely a Kováts Fotó egykori kertjének végében állott, valahol a Sziget utca tömbházai helyén.

Aktív Kováts-generációk és a jövendő ígérete. Vajon milyen hordozóra fog dolgozni?

A Guilty Lemon koncertje valamennyivel este 10 után vette kezdetét.

* * *

A G. Feszt második napja a dzsesszé és a népi muzsikáé.

Egyazon időben – este 9-kor – kezdődik a két rendezvény.

A Digital 3 Televízió Stúdió Mozi termében a Budapest Jazz Orchestra játszik.

http://youtu.be/0Pf5g9YuAdk

A G. Café összes termeiben pedig a Csűrös Banda, valamint Szabó Lóránd és zenekara húzza a táncházasoknak a talpalávalót.

Simó Márton