Rideg színekkel festett, kietlen tengerparton két férfi szalad. Üldözik egymást, közben kifulladnak, megint tesznek egy-két lépést, megtántorodnak, erejük fogytán. A halálfélelem és a bosszúszomj hajtja őket. A menekülő végül összeesik, de követőjére sem a megnyugvás vár…
Ritkán látni a filmtörténetben hasonló jelenetet: a szokatlanul hosszan kitartott beállítás nem akcióhősöket, hanem fásult, fáradt férfiakat mutat, holott a külsőségek alapján akár egy James Bond-szerű zsánerfilmre is számíthatunk. Az Öld meg Cartert! szinte pofonegyszerű, szemet szemért, fogat fogért történetében a brit kémhez hasonló stílusosan elegáns úriemberek néznek szúrósan és tárgyalnak szűkszavúan, miközben nem hiányoznak az elegáns járgányok, a balonkabátok, a magasnyakú garbók, de az arisztokratikus helyszínek, a lóversenyek, a kastélyok, a hatalmas kertek sem. A kabrió azonban hamarosan vízbe merül, ráadásul nem is üresen, a kastély melletti tóból pedig szokatlan dolgot halásznak ki. A korabeli szokásokkal ellentétben jórészt eredeti helyszíneken forgatott alkotás rájátszik a szórakoztató, de a valóság talajától jócskán elrugaszkodó detektív- és kémtörténetekre, illetve a hatvanas években készült filmekben megjelenített ragyogó színekkel festett Anglia-képre is. Itt már hiába van üldöző és üldözött, nem csak a jelenetek, hanem az idő is lassulni látszik, mintha az őszi nedvesség alatt pusztulna minden és nem csak azért, mert a szereplők egymás után hullanak el.
Ebben a közegben nem csak mások, a saját élete sem jelent túl sokat a testvére meggyilkolása miatt nyomozó Jack Carternek. Ez pedig nem csupán tartást biztosít neki, hanem szokatlan magabiztosságot is. Céltudatosan járja be a legszürkébb arcát mutató várost, miközben már-már sebezhetetlennek tűnik. Mike Hodges rendező saját bevallása szerint nagy hangsúlyt fektetett a statiszták kiválasztására, a háttérben felbukkanó arcokon pedig nem egy olyan világ tükröződik, amelyiknek szívesen lennénk részesei. A szereplők egyike sem megnyerő, a Michael Caine alakította, az évtizedek során kultfigurává vált Carter sem a mindig segítségre kész, minden helyzetben a megfelelő mondanivalóval rendelkező lovag. Nem csak a nőkkel bánik kegyetlenül, a férfiakkal is meglepő könnyedséggel és brutalitással számol le. Ez volt az oka annak, hogy közvetlenül a bemutatása után nem tett szert népszerűségre, visszatekintve viszont egyértelmű, hogy a közelmúltban a tengerentúlon újraforgatott Öld meg Cartert! a maga idejében mérföldkő volt az akciófilm és ezzel párhuzamosan az erőszak képi megjelenítésének a történetében. Nem hiába nevezi meg Guy Ritchie ezt az alkotást filmjei legfőbb ihletforrásának. Kisebb szerepben a pár év múlva James Bond-lányként népszerűvé váló Britt Ekland mellett ráadásul az a John Osborne is feltűnik, akinek színdarabjai, mindenekelőtt a Dühöngő ifjúság, hasonló módon festi rideg színekkel a dicsfényét vesztett Angliát.
Boda Székedi Eszter
Az Öld meg Cartert! (Get Carter, 1971) című angol film a TCM műsorán szombaton (december 10.) látható 22 órától.