A Barbárok a kapuknál (Les invasions barbares, 2003) című kanadai-francia film a TVR Cultural műsorán vasárnap (november 13.) látható 22.10 órától.
Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, mint amikor megszülettem – panaszolja a film egyik szereplője. Már csak napok, talán hetek választják el a haláltól, az utolsó időt viszont nem egyedül tölti, családtagjai, barátai, egykori szeretői állják körül a betegágyát és segítik, nem csupán lelki támasszal, utolsó útján.
Denys Arcand közel két évtizeddel Az amerikai birodalom hanyatlása után készíti el annak folytatását, a legjobb külföldi alkotásnak járó Oscar díjat is elnyerő Barbárok a kapuknál címűt. Az 1986-ban forgatott, ugyancsak számos elismerésben részesült filmben egy értelmiségi társaság politikai felhangoktól sem mentes szócsatáit, élcelődéseit, elmés eszmefuttatásait és laza erkölcsű viszonyait követhetjük nyomon egy tóparti házban. 2003-ban ismét feltűnik ez a ház, visszaköszönnek a szereplők is. Míg azonban évekkel ezelőtt erejük teljében levő, víg kedélyű harmincasok népesítették be a vásznat, addig a Barbárok a kapuknál képsorain már nem csupán kevesebb az energia és több a nosztalgia, hanem természetes módon megváltozott az életszemlélet is. Folyamatosan kapunk visszautalást, ha nem is az előző filmre, de a korábbi évekre mindenképp. Miközben a jelen a megkerülhetetlen szemrehányásokat, a csöndes összegzést és a beletörődést hozza, szelíd iróniával elevenednek meg a korábbi hívságok, az élet nyújtotta örömökben való tobzódás. Itt már nem csupán egy ember érkezett el életének utolsó napjaihoz, hanem vele együtt eltűnni látszik egy egész nemzedék. A jóval inkább melankóliát és nyugalmat, mintsem szomorúságot árasztó film generációs ellentéteket is hangsúlyoz, azt is láthatjuk azonban, amint az egymástól korábban jócskán eltávolodott apa és fiú egymásra talál. Nem kevés derűs pillanatot köszönhetünk ennek a kibékülésnek és ezen keresztül azon igyekezetnek, ahogyan az anyagilag ugyancsak jól szituált, rendkívül magabiztos fiatalember megkísérel könnyíteni édesapja utolsó napjain. Lefizetéssel nyomatékosított eljárással alakíttat ki többek között egy külön szobát a betegnek egy olyan kórházban, amelyről nehezen hihető, hogy Kanadában található, és rendőröktől próbál heroint szerezni a fájdalmak enyhítésére. Az ehhez hasonló apró részletekből összeálló cselekményszál nem tartogat váratlan meglepetéseket, hétköznapi figurákat és egy olyan helyzetet kapunk, amelyikbe egyikünk sem szeretne jutni, és amelyik mégis irigylésre méltó: méltóságunkat nem veszítve, szeretteink körében meghalni, úgy, hogy közben még az utolsó búcsúra is jusson idő.
A Barbárok a kapuknál nem csupán az elmúlásról, hanem az életörömről is mesél, a már leköszönt huszadik századról, országok és kultúrák találkozásáról, ezek kibékíthetetlen ellentéteiről és egykori, valamint jelenkori barbárokról, jelentsen ez akár egy egész népcsoportot, vagy pusztán önös érdekek által vezérelt egyéneket. A film nézése közben azt is megnyugodva summázhatjuk, hogy a pénz nem csak mifelénk nyitja meg a kapukat. Sőt, még az a felismerés sem riasztó, hogy valamennyien kiszolgáltatottak vagyunk, akár az újszülöttek, ha van aki gondoskodjon rólunk.
Boda Székedi Eszter
Barbárok a kapuknál (Les invasions barbares)
kanadai-francia filmdráma, 99 perc, 2003 (16)
Rendező: Denys Arcand
Forgatókönyvíró: Denys Arcand
Zeneszerző: Pierre Aviat
Operatőr: Guy Dufaux
Díszlettervező: Annika Krausz, Patrice Bengle
Jelmeztervező: Denis Sperdouklis
Producer: Daniel Louis, Denise Robert
Látványtervező: François Séguin
Vágó: Isabelle Dedieu
Szereplők:
Rémy Girard (Rémy)
Stéphane Rousseau (Sébastien)
Dorothée Berryman (Louise)
Louise Portal (Diane)
Marie-Josée Croze (Nathalie)
Yves Jacques (Claude)
Denis Bouchard (Duhamel)
Toni Cecchinato (Alessandro)