Ahogy telik az idő, a bűnös egyre nyugodtabbá válik. Rájön, hogy jogosan tartják fogva. Ha ki akarják deríteni, hogy valaki bűnös-e, addig kell vallatni, amíg nem bírja tovább – oktatja egy Stasi-százados a fiatalságot a kihallgatások módszertanáról, miközben magnófelvételekkel támasztja alá mondanivalóját. Sikeres vallatásnak lehetünk tanúi, a munkáját kitartóan és alaposan végző így teljes figyelmét az újabb megbízatásnak szentelheti. Egy drámaíró és egy színésznő közös életét hálózza be a villanykapcsolók mögé és telefonkagylókba rejtett poloskák segítségével, elkövetkező napjai ettől fogva már nem ki-, hanem lehallgatással telnek. A folyamatosan követett „mások élete” viszont nem csupán néhány hétre határozza meg a százados hétköznapjait, hanem alapjaiban változtatja meg korábbi világszemléletét.
Az arisztokratikus nevű és származású Florian Henckel von Donnersmarck egy kolostor csendjében vetette papírra az utóbbi évek legsikeresebb európai filmjének forgatókönyvét. És nem csak leírta, hanem meg is rendezte A mások életét, ráadásul olyan magabiztossággal, hogy alig hihető: elsőfilmes rendezőről van szó. Ennek ellenére nyoma sincs a túlzásba vitt önkifejezésnek és túlzsúfolt mondanivalónak, de még a témához kapcsolható száraz dokumentumjellegnek sem, találunk viszont lendületes narrációt, lebilincselő, világosan követhető történetet és érzékeny ábrázolását egy olyan korszaknak, amelyben von Donnersmarck tulajdonképpen soha nem is élt. A rendező ugyanis még húszas éveiben sem járt, amikor a berlini fal leomlott, ráadásul a nyugati részen cseperedett fel. A forgatást megelőző alapos kutatómunka azonban meghozta gyümölcsét, az elkészült alkotás történelemhűségét nem csupán a szakma, hanem a széles közönség, köztük számos egykori lehallgató és lehallgatott is elismerte.
A német titkosszolgálat hithű tagja, az első képkockákon még jóképűnek, már-már rokonszenvesnek látszó középkorú százados a szemünk előtt válik szürke kisegérré, a rendszer kiszolgálójává és egyben áldozatává. A korszak jellemző díszletei, személyiségmentes berendezési tárgyai között, egyendzsekiben írja a jelentéseket a megfigyeltekről, a gépelt sorok egy idő után azonban már nem tartalmazzák a teljes igazságot. Többet nem jelent fel, a megfigyelt személyek saját életének főszereplőivé válnak, egyféle közös életvitelbe kerül velük. A századost alakító Ulrich Mühe személyes tapasztalatait is feldolgozta a filmben, hiszen éveken át tulajdon felesége írogatta feljelentéseit róla. Az írógépet küszöb alá rejtő értelmiségi sorsa és a megtért ügynök figurája nem tipikusan rendszerjellemző, valóságalapja nem annyira a konkrét történetnek, mint általában a megjelenített korszaknak van. A mértéktartó, nosztalgiát és túlkapásokat mellőző A mások élete nagy érdeme, hogy nem csupán a német közelmúltról beszél, hanem megfoghatóvá, átélhetővé tesz egy történelmi korszakot olyan országok polgárai számára is, akik mindeddig csupán hírből hallhatták, hogy milyen a diktatúra. Mindeközben a gyermekkorunk háborús filmjeinek izgalmát is idéző jeleneteket követhetünk, azzal a különbséggel, hogy itt már egyáltalán nincsenek amerikaiak és nem minden német rossz.
Boda Székedi Eszter
A mások élete (Das Leben der Anderen)
német filmdráma-thriller, 137 perc
Rendező Florian Henckel von Donnersmarck
Producer Max Wiedemann, Quirin Berg
Forgatókönyvíró Florian Henckel von Donnersmarck
Szereplők: Ulrich Mühe, Martina Gedeck, Sebastian Koch, Ulrich Tukur
Zene Gabriel Yared, Stephane Moucha
Operatőr Hagen Bogdanski
Vágó Patricia Rommel
A mások élete (Das Leben der Anderen, 2006) című német film a Duna Televízió műsorán szombaton (december 3.) látható 22.30 órától vagy megnézhető teljes egészében az alábbi beágyazott videóban.