Erdély teteje – a Fogarasi-havasok

A kötet címoldala a sorozat jól ismert formai jegyeivel

Az utóbbi években a komoly szakmai elismerést és sikert arató Székely Árpád, a Retyezátot és a Páringot bemutató kötetei után, új túrakönyvvel jelentkezett. Ez alkalommal – a most megjelent kiadványban – a Fogarasi-havasok ismertetését vállalta fel. A kötet vetítéssel egybekötött bemutatójára a sepszentgyörgyi író-olvasó találkozót követően, május 7-én csütörtökön 19 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében került sor. Másnap, május 8-án, pénteken 18 órától Kézdivásárhelyen, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban folytatódott a sorozat, a kötetet Dimény Attila muzeológus méltatta.

FRISSÍTVE! Marosvásárhelyen az élménybeszámolóval és vetítéssel egybekötött előadásra 2015. május 19-én, kedden 18 órától kerül majd sor a Bolyai-téri Unitárius Templom imatermében. A könyvet Balás Árpád földrajztanár ismerteti. Május 21-én, csütörtökön Kolozsváron folytatódik az előadássorozat az EMKE Györkös Mányi Emlékházában (Republicii / Majális utca 5/1.), ekkor Imecs Zoltán, a BBTE Földrajz karának dékánhelyettese méltatja a kötetet.

A Fogarasi-havasok monumentális hegylánca méltán érdemelte ki az Erdélyi-Alpok elnevezést. Földrajzi tekintetben a Déli-Kárpátok és a kárpáti hegységív csúcstartója, ezért már a turista-hőskorban, a hegységek tudományos feltárásának kezdeti szakaszában a hazánk főhegysége címre jelölték az akkor jóval ismertebb Magas-Tátrával szemben.

A Podragu-katlan és fölötte az azonos nevű csúcs

Emellett a Fogarasi-havasok varázsa abban is rejlik, hogy a „kötelező” célpontok megmászásán túl vállalkozunk-e kevésbé ismert ösvényeinek bejárására, és a markáns sziklaképződmények mellett sikerül-e észrevennünk a kiolvadó kártavak és a havasszépe virágmezők tavaszi és kora nyári színvilágát, vagy az ősszel rozsdabarnába öltöző völgyekből és mellékgerincekről a főgerincre nyíló csodás panorámák látványát. Amennyiben igen, akkor a Retyezát és a Páring szerelmeseiből könnyen a Fogarasi-havasok rajongóivá válhatunk. A kiadvány ezt igyekszik segíteni.

Dedikálás a Szent György napok alkalmával

A túrakalauz öt fejezetből épül fel

1. Az első rész természettudományos összefoglalást ad a hegységről retyezáti és páringi összehasonlításban, ezt számos térképvázlat, ábra, táblázat és domborzatmodell támasztja alá.

2. A második fejezet általános túrainformációkat tartalmaz: megközelítési lehetőségek, szállásfeltételek, időszerű adatok, hegyimentő-szolgálat stb.

A Negoj, Erdély határának legmagasabb pontja

3. Ez a rész a legterjedelmesebb, ugyanis turistautakat, pásztorösvényeket és rejtett csapásokat mutat be. E leírások a főgerinc Zârna- és Suru-nyereg közötti szakaszát, a hegység északi oldalának valamennyi turistaösvényét, továbbá a déli oldal néhány útvonalát fűzik fel. A terepbejárás 2013 novemberében és 2014. március végétől december végéig történt, nem kevesebb mint 36 túra keretében 10 hónap alatt. A sorozatban korábban megjelent kiadványokhoz hasonlóan a túraleírásokat metszetek, naprakész, összefoglaló adatok, átfutó képek kísérik, mindehhez részletes, egyedi turistatérkép-melléklet társul.

4. Egyfajta tisztelgés a szászok turistaút-építő munkássága előtt: Fogarasföld és Királyföld (Szászföld) Olt és Nagy-Küküllő völgye közti területének épített örökségéről közöl képes összefoglalót.

5. A könyv – immár hagyományosan – a túrakönyv rejtvényrésze, csoportokba rendezett feladatlapokkal zárul.

Székely Árpád könyve hasznos gyakorlati kézikönyv, azoknak szolgál, akik szeretnék meglátogatni a Fogarasi-havasokat, de hasznos a karosszékből turistáskodók számára is, hiszen az adatok sokrétűségével akár meghozhatják azok túrázási kedvét is, akik ezidáig halogatták a nagyobb erőfeszítéseket igénylő kirándulásokat.