Egy legenda születése

A belgrádi Fantom (The Belgrade Phantom, 2009), szerb-magyar-bogár film

Elöl egy fehér Porsche, mögötte tucatnyi rendőrautó. Az üldözött diktálja a tempót, ide-oda cikázik, másik sáv, járda, park, sétány, mit sem számít. Az üldözők felakadnak, egymásba rohannak, felborulnak, majd kénytelenek feladni a küzdelmet. Erre az egy éjszakára legalábbis. Jön majd a soron következő, a legendás sofőr ugyanis minden éjszaka felbukkan egészen addig, míg el nem árulják…

Lehetne mindez akár egy hollywoodi akciófilm csúcsjelenete is. De nem a tengerentúlon készült és nem is kizárólag akció, még akkor sem, ha hivatalosan is ezt a címkét tűzték az elsőfilmes Jovan Branislav Todorović rendezésére. A fent említett jelenethez hasonlóak sorjáznak még szép számmal, ezek azonban – olykor gyakran zavaróan – megszakadnak, mert megjelennek az úgynevezett beszélő fejek. Szemtanúk, barátok, újságírók és rendőrök mesélnek arról az időről, amikor megszületett a belgrádi Fantom legendája. Miközben a látottak egy időre dokumentumfilmbe váltanak, az interjúalanyok felidéznek és emléket állítanak nem csupán egy embernek, hanem egy korszaknak és egy nem is olyan régen még létező országnak is.

1979-ben Belgrádban, az éj leple alatt, egy fiatalember ellop egy nyugatnémet rendszámú, fehér színű Porsche gépjárművet, a rákövetkező tíz napban pedig a főváros központjában, a Slavija téren a rendőrséget látványosan provokálva, sorozatosan túllépi a sebességkorlátozást. A nép az időközben éppen Kubában tartózkodó Tito hazatérésére készül felvonulással, zászlólengetéssel, egyenruhákkal és -mozdulatokkal. Nyilvánvalóan nem illik a képbe az őrülten száguldozó nyugati autó, akinek azonban a rendőrség minden erejével és minden Zastavájával felszerelve hiába próbál megálljt parancsolni. A szokatlan járműre és a hihetetlen sebességre kezdetben csupán néhányan figyelnek fel, ám éjszakáról-éjszakára már egyre nagyobb éljenző tömeg alakul ki. A rendszerbe beletörődők csöndjét, a diktatúra csendes állóvizét kavarja fel a szokatlan zaj. A visszaemlékezők tudják, hogy valami egészen különleges eseménynek lehettek akkoriban a szemtanúi: egy városi legenda születésének. És most már nem csupán a szemtanúk és barátok, de az egykori rendőrök is tisztelettel és szenvedéllyel mesélnek arról, aki – akarva-akaratlanul – rést ütött a Tito-rezsim falán. Az indítékok ugyanis nem derülnek ki, főhősünk mindvégig szótlan marad, nem magyaráz, értelmez vagy hitelesít. Minden este elindul útjára, a rendőrséget egyre tudatosabban hecceli (a rádión keresztül felkéri, hogy üldözzék), jó ideig sikerül azonban kisiklania a kezük közül. Mindaddig, amíg autója egy útzárként használt busz alá nem szorul, őt azonban a tömeg kimenti. Személyazonosságára azonban fény derül, börtönbe is csukják, az epilógusban megjelenő néhány sorból pedig az is kiderül, hogy miután két év múlva szabadlábra helyezik, halálos balesetet szenved. Legalábbis a film szerint. A legendával ugyanis szerencsére nem számol le a magyar operatőr (Nagy András) keze munkáját is dicsérő, retrohatású jelenetekben, de korabeli archív felvételekben is bővelkedő A belgrádi Fantom. Nem old meg egy rejtélyt, hanem a közösségi emlékezet számára megőriz egy olyan aszfaltbetyárt, aki legalább ennyit megérdemel mind kortársai, mind pedig az utókor részéről.

Boda Székedi Eszter

Port.hu adatlap