Sóvidéki hagyományőrzők

"Adatközlők"

Idén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. “Sóvidéki hagyományőrzők” bővebben

6. Tánc tavasza – 6. nap, zárókő

Az együttes tagjai: Bede Péter - szaxofon, Jeszenszky György - dob, Nagy Péter - bőgő, Párniczky András - gitár

A fesztivál utolsó napján, szombaton valamivel kétszáznál többen nézhették meg a Kolozsvári Állami Magyar Opera kétrészes előadását a Kék balettet és a Fantasztikus szimfóniát. Ez valamivel több, mint fél ház. “6. Tánc tavasza – 6. nap, zárókő” bővebben

6. Tánc Tavasza – 5. nap

Hommagé a Freddy Mercury

A 6. Tánc Tavasza fesztivál második felében talán még érdekesebb programok voltak, mint korábban. Elmaradt ugyan a Midnight Tango, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása, helyette ismét a Pina Bausch-ról készült Wim Wenders-filmet vetítették. “6. Tánc Tavasza – 5. nap” bővebben

6. Tánc Tavasza – 4. nap

A kortárs táncszínház ősanyja volt

A fesztivál programja csütörtökig a kiadott műsorfüzet szerint alakult. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Midnight Tango című előadásról viszont már a reggeli órákban kiderült, hogy nem fogják a Tánc Tavasza keretei között bemutatni. “6. Tánc Tavasza – 4. nap” bővebben

6. Tánc Tavasza – 3. nap

Az előadás plakátja

A gyergyószentmiklósi színház előadásának kulcsszava a formabontás lehetne. Rendhagyó játék, de attól még emberbarát és viszonylag könnyen értelmezhető, nem kényszeríti a nézőt holmi intellektuális áttétek vagy szimbólumok megfejtésére. “6. Tánc Tavasza – 3. nap” bővebben

6. Tánc Tavasza – 2. nap

Jelenet az előadásból. Farkas Antal felvétele

Úgy tűnik, hogy az Udvarhely Táncműhely által bemutatott „táncjátéknak” (Amit akartok, avagy előjáték a Vízkereszthez) legalább két fontos rétege van. „Könnyed” tengerparti játszadozásról esett szó, de mindaz, amit láthattunk a bemutató alkalmával nem csak légiesség, nem mind bű és nem csupa báj. “6. Tánc Tavasza – 2. nap” bővebben

6. Tánc Tavasza – 1. nap

Jelenet az előadásból

Az első napon a sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című műsorát láthattuk, a Duna Táncműhely a Himnusz című előadással mutatkozott be. Miklós Levente a színházterem előcsarnokában köszöntötte a megjelenteket. Pár szóban ismertette a hat fesztiválnap során látható produkciókat és kevéssel 7 óra után – ezúttal tízpercesre rövidült az ilyenkor szokásos negyedóra – kezdődhetett a rendezvénysorozat nyitánya. Az előtérbe kávézó-asztalokat helyeztek, büfét üzemeltetnek, hogy hangulatosabb és otthonosabb legyen a hangulat. Mind a két előadáson telt ház volt, a közönség maximálisan igénybe vette a hely adta lehetőségeket. Lábon-állásra, ki-be járkálásra egyik helyszínen sem volt lehetőség. “6. Tánc Tavasza – 1. nap” bővebben

6. Tánc Tavasza – 0. nap

A fesztivál plakátja

Hétfőn este kezdődik és szombatig tart a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál Székelyudvarhelyen. A fesztivál nyitása előtti sajtótájékoztatón Miklós Levente igazgató elmondta, hogy ebben az évben lesznek visszatérő vendégeik is, de nagy hiányzójuk is van, a bukaresti Masca Színház, amely nem tudta elhozni a tervezett produkciót. Ettől eltekintve azonban igyekeztek magyarországi együtteseket is meghívni (a nemzetközi hírnévnek örvendő Győri Balettet és a Duna Táncműhelyt), odafigyelnek a diákokra is, akik egy-két éven belül akár meghatározó szereplőivé is válhatnak a hazai táncművészetnek, illetve fórumot hoznak létre a hazai (magyar) mozgásszínházi társulatoknak, hogy lehetőségük legyen az egymás és a Székelyudvarhely közönsége előtti bemutatkozásra.

“6. Tánc Tavasza – 0. nap” bővebben

G. Feszt – 4. nap


A Kuskus

A marosvásárhelyi Kush Kush együttes fellépése képezte a hétfői nap egyetlen programját a G. Feszt keretében. A szerb, bolgár, török, cigány, román és magyar népdalfeldolgozásokat játszó viszonylag új alapítású együttes bő egy órás késéssel kezdte a koncertjét, ám nagyon gyorsan jó hangulatot teremtett. “G. Feszt – 4. nap” bővebben

G. Feszt – 2. nap

Kétségtelen, hogy egy klasszikus felállású, tizenhét tagú big band Udvarhelyre csalogatása nem is annyira egyszerű feladat, komoly kihívás még a harcedzett szervezőknek is. Ha a belépőjegyek árából kívánja valaki fedezni a turnét, akkor több mint bizonyos, hogy az anyagi siker elmarad, s éppen csak üti a széle a hosszát. Vagy nem. “G. Feszt – 2. nap” bővebben