… a kultúra otthona
Úgy tűnik, hogy ezt a darabot sikeresen adaptálta a Csíki Játékszín. Eleinte azért tűnt egy kicsit idegennek a Hargita lábánál a történet, mert olyan sajátos nyomorúság volt benne, ami a Magyar magyar vidékre jellemző. Ezt az „apróságot” sikerült áthidalniuk most Victor Ioan Frunză rendezésében. “Pannon Flinstone” bővebben
Spiró, az Spiró. Bármit mondhatnak az emberek, hogy ilyen, hogy olyan, de az biztos, hogy regényben, novellában és színműben is állja a helyét. Kiváló szerzőhöz méltó színház kell. Előfordult már azonban, hogy az elsőrendű darabot is megbuktatták, Shakespeare-t a leggyakrabban: oly nagy népszerűség mellett és párszáz év alatt minden megesett őkelmével. “Végy egy kilátástalan helyzetben levő családot” bővebben
Az írónő harmadik magyarra fordított kötetét olvashatjuk a roppant következetes és céltudatos kiadó jóvoltából. Úgy látszik, még tart a Herta Müller körül a Nobel-díj ürügyén az egészséges fellángolás, s mintha sikerülne véglegesen be- és visszaépülnie abba a környezetbe, ahonnan indult, s ahonnan majd’ minden témája való. “A költőivé fényezett valóság Herta Müllernél” bővebben
Nem véletlenül idéztem fel magamban a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-kisregény filmváltozatát, abból is a három emlékezetes mellékszereplőt, a három nénit: Pepi (Gobbi Hilda), Mina (Máthé Erzsi) és Zsani (Tolnay Klári), mert ebben a darabban szintén három vénkisasszony tűnt fel, Vanda (Dorina Lazăr), Cesonia (Rodica Mandache) és Mirela (Oana Ştefănescu). A történet dióhéjban annyi, hogy a három nagynéni elvállalja testvérük árván maradt fiacskájának nevelését. Úgymond: feláldozzák magukat a családi oltáron, hogy Pompiliu (Pavel Bartoş) – alias Grasu’ Contrabasu, Pompică Umflatu’, és még megannyi illő néven futó – unokaöccsükből embert neveljenek. “Csend. Élet. Halál.” bővebben
A Visszatérés hazulról (lehetséges, hogy magyar fordításban a ’hazulról’ helyett az ’otthonról’ jobb lett volna?) már a mostani, e folyamatos jelenből való színmű, amely a kilencvenes években megújuló román (dráma)irodalom egyik kiváló szerzőjétől, Ștefan Caramantól származik. Egyáltalán nem véletlen, hogy Caraman olyan témát választ, amely nagyon közeli, mondhatnánk, hogy a miénk: e de-al nostru. “A tükör és a közönség” bővebben
Nem holmi „leleplező” szeánszon voltunk a minap, amikor Szabó Gyula: A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés európai bástyája (1963-1968) (Püski Kiadó, 2011, Budapest. 385 old.) című könyvéről beszélgettünk, hanem egyszerűen a félmúltról, a rendszerváltásról és rendszerváltoztatásról, az átkos hagyaték továbbéléséről esett szó. “Az ügynökök közöttünk járnak” bővebben
Ha csak ennyi maradna meg ebből a filmből, már megérte megnézni. Vannak olyan mondatok, képek, ami mellé minden más körítés, szinte fölösleges, annyira biztosan célba találnak. A Shadowboxer esetében ráadásul nemcsak ez a mondat van, az egész film remekmű, a fene sem érti a filmvilágot, miért nem folyt annak idején a vízcsapból is ez a remek film, és miért csak véletlenszerűen, éjjel fél kettőkor találkozik vele az ember valahol a román közszolgálati csatornán. “Shadowboxer – „Szégyellem magam. Ma éjjel Istenre gondoltam.”” bővebben
… és az ember gyanútlanul hazamegy, megeszi a bécsi szeletet franciasalátával, aztán beteszi ezt a filmet, majd nekifog feleségestől megnézni, különösebb elvárások nélkül. Miért, mit várnánk egy ilyen című filmtől? A vég katasztrofális: doromboló macska és dohogó tűzhely mellett már nemcsak a feleség bőg, de magam is törölgetem a könnyeim: igen, ez egy ilyen film. “Benjamin Button különleges élete” bővebben
Turgenyev-bemutató a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban
A vidéki környezetben igencsak felértékelődik a jövevény tanító Beljajev (Dénes Gergely) különlegessége, s ez a csodabogár felkorbácsolja a lelki pocsolyákat. Az addigi látszólagos nyugalom alatt és mögött beteljesületlen álmok és szerelmek rejtőznek. “Én szeretlek. Te mást szeretsz. Ő vajon kit?” bővebben