“Az ezredforduló előtt született? Kezdjen aggódni!” – Hivatali patkányok, lomha közszolgák és a versenyszféra kiskirályai egyaránt szereplői Nagy Koppány Zsolt új regényének. A Nem kell vala megvénülnöd 2.0 vitriolos humorral és lendületes pontossággal teremt meg egy groteszk világot, amelyik vészesen hasonlít jelenünkre olvassuk a könyvről szóló ajánlóban. A jeles prózaíró csütörtökön, június 26-án, este 8 órakor találkozik olvasóival a székelyudvarhelyi G. Caféban. Az est házigazdája és Nagy Koppány Zsolt beszélgetőpartnere Kudelász Nóbel író, szerkesztő. Az író, akiről itt szó esik, Nagy Koppány Zsolt 1978-ban született Marosvásárhelyen, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett (1997), majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett magyar-angol szakos tanári diplomát (2001). Írásai 1999 óta jelennek meg a különböző irodalmi folyóiratokban.
Rövid ideig a Kriterion Könyvkiadó (2000), majd az Erdélyi Híradó Könyvkiadó munkatársa , illetve az Előretölt Helyőrség Könyvek szerkesztője volt. (2001-2002), 2001-től Szegedi Tudományegyetemen (JATE) tanult. Budapesten látott napvilágot első regénye. Ezidáig megjelent munkái: Arról, hogy milyen nehéz. Novellák, elbeszélések (2000.), Háromszéki utazások. Útikönyv (2002), Jozefát úr, avagy a regénykedés. Regény. (2006), Nagyapám tudott repülni. Novellák. (2007), Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk. Regény. (2010), Mein Grossvater konnte fliegen. Novellák. Német nyelven. (2012). Több kötetnyi szépirodalmat fordított román és angol nyelvből.
– Új regényed jelent meg a közelmúltban. Mikor? Melyik kiadónál?
– A Magvető Kiadó gondozásában jelent meg az új regényem, Nem kell vala megvénülnöd 2.0 címmel. A cím szavait – a 2.0 kivételével, természetesen – a Bolond mondja Lear királynak Shakespeare Lear király című drámájában, Vörösmarty Mihály fordításában.
A 2.0-ra azért volt szükség, mert a fenti címmel jelent már meg könyv, mégpedig John Wain Nuncle című kisregénye, amelyben szintén a Bolond szólítja nuncle-nak, azaz bácsinak a Királyt. (Borbás Mária kitűnő magyarításában, még 1969-ben, az Európa Könyvkiadónál látott napvilágot ez a kötet).
– Korábban hivatalnokként dolgoztál, amelynek szakterületéről most nem beszélünk, de azért érdekel, hogy előző élethelyzeted hatással volt-e rád az írás idején? Szoktál-e, tudsz-e munkaidőben dolgozni, mármint: írni? Ez a munka hatással volt-e rád az írás idején? Szoktál-e munkaidőben írni?
– A könyv három regényt tartalmaz, ezek közül az elsőnek a címe: Feljegyzések a hivatalból. Nyilvánvaló, hogy ez egy képzeletbeli „cégről”, a Só- és Egyéb Szóróanyagok Hivataláról szóló szatíra, amelyik a hivatali élet visszásságait figurázza ki.
A regényben a főszereplő a hivatalban is ír, én viszont nem írtam – mindig édesapám orvosi rendelőjében dolgozom, így legalább van némi kapcsolatom a szent medicinával, ugyanis egy ideig – sajnos, nem elég kitartóan – orvosi egyetemre készültem.
– Milyen regény ez? Egyben kettő? Vagy három? Hiszen megszoktuk tőled a párhuzamosan futó történeteket, amelyeknek látszólag nincsen sok közük egymáshoz.
– Egyben három. Mint említettem, az első rész az ifjúkorról szól, és egy hivatalban játszódik, a második rész a férfikorról, és angoltanár-történeteket tartalmaz Az angoltanár evangéliuma címmel, végül a harmadik az öregkorról, Nem kell vala megvénülnöd 2.0 címmel, és ez egy negatív utópia. A regény szerkezete olyan, mint egy rock-balladáé. Van benne verse, bridge és chorus, ebben a sorrendben, és mint a rock-balladák esetében lenni szokott, a chorusra fut ki az egész mű. Esetünkben ez az öregkor.
Nagyvonalakban arról szól, hogy a jövőben fokozatosan elkezdik listázni, összegyűjteni, majd kivégezni az ezredforduló előtt születetteket. A regény főhőse lánya és veje padlásán bujkál, a külvilágtól teljesen elzárva, és csak annyit tud a kinti eseményekről, amennyit rokonai mondanak neki…
– Mióta élsz életvitelszerűen „külföldön”? Mikor kezdtek a témáid is elmenni veled együtt?
– Magyarországon élek 2002 óta. Az áttelepülés nyűgét, problémáját és romantizált rock-and-roll-jellegét megírtam a 2010-ben megjelent, Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk című regényemben, annak függeléke A vendégmunkás dalai című lírai punk, szépirodalmi igénnyel és eszközökkel megírt szubjektív szociográfia. Ebben a témakörben aligha tudok újat mondani, ezért fordultam nem régióhoz kötött, hanem egyetemes emberi témák felé.
– Van-e ma létjogosultsága annak a megállapításnak, hogy ‘magyar író’, ‘felvidéki író’, ’emigráns magyar író’ és – értelemszerűen – ‘erdélyi magyar író’?
– Erről sok okos véleményt hallottam, mindegyiket jól felépített érveléssel, némelyikkel egyet tudok érteni. Én szívesen gondolok magamra magyar íróként, vagy egyszerű ÍRÓként, akinek értékét nem csak témái, eredője, hovatartozása, hanem a szövegek megírtságának foka adja meg igazán.
– Milyen a könyved recepciója?
– Fogyási adatokat még nem kaptam, de aki elolvasta, többnyire szerette: felkavarta, megzavarta, felháborította vagy megnevettette az embereket. Néha több élmény is nyakon csapta őket ezek közül. Egyszerre. De elfogadom azt is, hogy biztosan akadnak, akiknek nem tetszik, ez teljesen természetes dolog, szívesen meghallgatom/nám az ő véleményüket is.
– Min dolgozol mostanság? Jut-e elég idő a család és a munka mellett az írásra? Elképzelhető, hogy hamarosan főfoglalkozású íróvá válhatsz?
– Egyelőre az új könyvemmel igyekszem minél több helyre eljutni, illetve szorgalmasan tanítom az angolt, és szerkesztek.
Néha írok novellákat, regénytervem még nincs, de nem is sürgetem. És nem hiszem, hogy megengedhetném magamnak a főfoglalkozású íróvá válást, de ez nem is célom. ’Áttelepedett vendégmunkásként’ mindig az volt az elvem – és az a tapasztalatom is –, hogy egyszerre legalább két, de inkább három nyársat kell a tűzben tartanom, legalább ennyiféle munkára és munkahelyre van szükségem ahhoz, hogy ne váljak túlságosan kiszolgáltatottá és megmaradjon a szabadságnak némi illúziója.
Simó Márton
Részlet a regényből: