Bogáncs Ábel

Bogáncs Ábel, mint a könyvborító dísze

Az íróembernek a kutyája is diktál. Így járt Ferenczes István is, amikor ebtartóvá nemesedett és kilépett a tömbházlakók szürke tömegéből. A Csíkszeredában élő íróval, a Székelyföld című folyóirat alapító főszerkesztőjével, aki mellesleg költőként és publicistaként is állta mindig a helyét – mondhatnánk, hogy: nem kutya, de ebben az esetben ez a minősítés sértő lehet – a Bogáncs Ábel – Egy gézengúz székely pulikutya kalandjai című új könyve ürügyén beszélgettünk.

Ferenczes István kuyát szerelt. Azt mondja :„..két ember ott ült az ajtó előtt, ők azt hitték, hogy nem látom őket, azt hitték, hogy csak ők látják az én fényes szemeimet, de én láttam, hogy ők is sírnak. S akkor az én kicsi buta agyamban felsejlett, hogy hát ez a két ember is éppen olyan bánatos, mint én, hogy ők még nálamnál is árvábbak, azért sírnak úgy, azért akarnak engemet szeretni, mert őket nem szereti senki. (…) Amikor hajnalban megébredtem, már tudtam, hogy édesanyám és testvéreim helyett ez a két ember lesz az én gazdim és gazdinám. És én szeretni fogom őket, mások helyett is…” – írja Bogáncs Ábel gazdája, Ferenczes István tollával a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál a közelmúltban megjelent kötet hátsó borítóján.

Ferenczes István

Kérdezzük, volt-e korábban kutyád?

Igen. Illetve nem. Gyermekkoromban mindig volt kutya a háznál, házőrzőként tartottak egyet-egyet a szüleim, de engem sokkal jobban érdekelt a tehetünk, a lovunk, a madarak… Amikor kiköltöztünk a somlyói házunkba, hazavittem  egy kis, fekete szőrgomolyagot, aki teljesen megváltoztatta az életünket. Kiderült, hogy nem is kutya, hanem valaki, amolyan ember és állat közötti lény.

Milyen most a viszonyod a kutyával?

Ő az enyém, és én az övé vagyok. Jobban kommunikálunk, mint az emberek közt szokás, de még nálamnál is jobban szereti a feleségemet. Egyébként mindenkit szeret. Ha kimegyünk a zsákutcánkba, s az egyik sarkon emberek állnak, és a másikon kutyák ücsörögnek, biztos, hogy előbb az emberekhez fut oda. A kislányokért pedig még a tisztaszobába is bemegy, pedig – elméletileg – onnan ki van tiltva.

Harapott-e meg valakit?

Még a tolvajt sem harapja meg. Egyszer ugyan hozzám kapott, de abban én voltam a hibás, mert el akartam venni a csontját. Égbekiáltó vétek ezt tenni egy pulival!

Keresi-e a juhot?

Minden estefelé lerohan egy-két terelőkört.  Ha leülök a kerti padra, mindig a térdem kalácsa alá bújtatja buksiját. Ilyenkor delel. Mintha én lennék a juhnyáj.


Ezek a könyvben szereplő kutyás történetek mind megjelentek korábban?

Igen, 2010 nyarán a Hargita Népe folytatásokban hozta, a tárca-rovatban közölte.

A könyv rokona-e Fekete István művének? Rokona, gondolom, természetes, hogy az, de mennyire? Az a Bogáncs hatott rád, vagy Bogáncs Ábelnek akkora egója van, hogy minden előzményt lehengerel?

Annyiban van köze, hogy miután hazavittem, feleségem, az örök magyartanárnő, a Bogáncs nevet adta neki. Egy hét múlva az állatorvos hozta a törzskönyvét, amely szerint Ábel a neve. Így lett Bogáncs Ábel. Tehát Tamásihoz is van köze. Ezt a magas labdát pedig le kellett ütnie/ütnünk. A könyvben valahol el is mondja, hogy büszke arra, hogy ketten vannak.

Nem gyermek- és ifjúsági könyv. Vagy nem csak az. Kinek ajánlod?

De. És mégsem. Fekete Istvánnal és Tamásival azonban a névrokonságban ki is merül a kapcsolat. Eddig szinte szó szerint így történtek a dolgok, ahogy megírtuk. A többi már irodalom, „képzelmény”, teremtő fantázia. Bogáncs Ábel története egészen másról szól. Például  egy kicsit december 5-ről is. Ez tárcaregény. Lektűr, szórakoztató olvasmány annak, aki még olvas. Ajánlom minden korosztálynak. A könyvkereskedők szerint eléggé keresik. Azt hiszem, jó úton jár az „elhíresülés” felé.

Bogáncs Ábel mit szól a könyvhöz? Ha írnia kellene most egy rövid ajánlót, mit írna? Egy interjúban mit mondana a buta riporternek?

Nem tudom, de azt hiszem – megemelvén egyik hátsó lábát – már rég túllépett rajta… Most éppen a verseit írjuk. Összegyűlt már egy félkötetnyi.

Hogyan fogadták a könyvet szűkebb pátriátokban?

Ha a kiadó áldozott volna egy kicsit a reklámra és a marketingre, már túllépte volna rég a Székelyföld határait. Ez van, semmi sincs veszve, mert szűk négy hónap telt el a megjelenése óta, és még sok van az örökkévalóságig…

Simó Márton