Ami a sorok mögött van

A "szellemíró": Ewan McGregor

Az elmúlt években leginkább egy világraszóló botrány kapcsán emlegették Roman Polanski nevét. Miközben kiskorú megrontásának vádja miatt svájci nyaralójában jó ideig házi őrizetben tartózkodott, a lengyel származású rendező befejezte Szellemíró című filmjét, amelyben az aktuálpolitikán kívül egy meglehetősen negatív Amerika-kép is kirajzolódik.

Egy kitalált, de a volt angol miniszterelnökre rendkívül emlékeztető politikus (Pierce Brosnan alakításában) emlékiratai kiadását tervezi. Ehhez egy úgynevezett szellemíró segítségét kéri. Ez a történelemben nem előzmények nélkül való, napjainkban ugyancsak terjedőben levő, inkább anyagi haszonnal, semmint hírnévvel járó szakma azokat a szerzőket vonultatja fel, akik híres személyiségek – színészek, zenészek, sportolók, politikusok – neve alatt megjelenő sikerkönyveket írnak. A filmben többször is négernek nevezett, meglehetősen fehérbőrű angol úriember (Ewan McGregor) neve egyetlen alkalommal sem hangzik el, mindvégig olyan “szellem” marad, aki a háttérben követi alanyát, miközben megpróbál egyre közelebb férkőzni hozzá, hogy személyesebbé tegye a memoárt. Voltaképpen egy olyan előző szerzőnek veszi át a munkáját, sőt már-már azonosságát is, aki elhunyt ugyan (baleset, gyilkosság ?), de a szelleme mindegyre felbukkan. A fanyar humorral és kellő távolságtartással rendelkező szellemíró meglehetősen hosszúra nyúló téblábolás után végül az elődje feltérképezte utat járja végig és göngyölíti fel az évtizedekkel korábbra visszanyúló rejtélyes eseménysort.

A Richard Harris angol újságíró bestselleréből (The Ghost) készült film mindenekelőtt témaválasztásában viseli magán a Polanski-univerzum jellegzetességeit: átlagembert szippant be az őt régóta túlnövő hatalom, amit soha nem tudott kiismerni vagy legalább töredékeiben birtokba venni. A politika, a nemzetközi kapcsolatok, a kül-és belügyek, a háborús bűnök és a CIA által kiadott különböző megbízatások mindegyike csupán ürügy az egyén és hatalom kapcsolatának ábrázolására. A történet feszültségét pedig jórészt az a kettősség teremti meg, hogy nehéz eldönteni: a még csak nevén sem nevezett átlagember valóban létező dolgok után nyomoz, vagy csupán saját agyszüleménye mindez.

A szerző és alkotásának kapcsolatára is rájátszó film viszont visszafogott és elegáns, nincsenek benne túlhajszolt jelenetek, mindvégig a valóság talaján mozog. Láthatunk ugyan autós üldözést, de ez rendkívül rövid és lassú, biciklis nyomkeresést, miközben elered az eső, de olyan gyalogos menekülés is előtérbe kerül, amelyben a menekülő folyamatosan ragaszkodik görgős bőröndjéhez. Az ilyen és hasonló képsorok helyezik a filmet közvetlen közelünkbe, hiszen mindvégig arról beszélnek, hogy miként cselekednénk mi magunk egy olyan helyzetben, amelynek mozgatórugóit nem ismerjük. Ugyanakkor felteszi a kérdést is: vajon, ha erre alkalom adódna, ellen tudnánk állni a megismerési szándéknak? Közben az is kiderül, hogy a politikai játszmák látszólag a szemünk előtt játszódnak le, de alakulásukba mégis alig van beleszólásunk. A zárójelenetek egyikében ugyanis kézről-kézre jár egy papírdarab. Senki nem néz bele, tovább adja a soron következőnek, noha ugyancsak fontos a tartalma, ott lapul benne a végső leleplezés, mindaz, ami a sorok mögött van, de ami végül ott is marad.

Boda Székedi Eszter

Port.hu adatlap