Alcsíki tanyák, romantika nélkül

Kürtős kalács a fellobogózott jármű motorháztetején

Az Úz-völgyi első és második világháborús harcokra, az ott 68 éve elesett székelyföldi, csángó és ismeretlen katonákra emlékeztek augusztus 26-án, vasárnap a katonatemetőben. Az Erdély és Moldva, később Hargita és Bákó megyék határán lévő, ma is eléggé elszigetelt vidék gyér lakossága számára az utóbbi két évtized aránylag kevés változást hozott, földművelés helyett az állattenyésztés meg fakitermelés jelenti a lét alapjait. Úz völgye közigazgatásilag Csíkszentmárton, Csinód és Egerszék pedig Csíkszentgyörgy községhez tartozik, és az első világháború utáni időben gyimesiek népesítették be jobban. Csinódra, viszonylagos közelsége miatt, Bánkfalváról és Csíkszentgyörgyről is kitelepedtek. A megyénkbeli tanyák életéről filmet – ezt Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatja – forgató székelyudvarhelyi stáb jóvoltából járhattuk be a környéket.

A második világháborús harcokra (az oroszok ellen védték az akkori  hazát, tartották a frontvonalat) való emlékezés szervezői, Csíkszentmárton és Csíkszentgyörgy községek az ünnepség előtt kb. ötszáz személyre becsülték a várható résztvevők számát, és bár nem számolgattunk, nem tévedtek. A helyszínre leginkább Háromszék irányából érdemes elindulni, mivel arról közeledve összehasonlíthatatlanul jobb az út. Így a megemlékezők többsége is Kézdivásárhely irányából, a völgyön felfelé haladva érkezett. Hargita megyéből, a Csíkszentmártontól mért távolság 35 km erdei úton, és járművel kb. két órát tart. Aszfaltút csupán néhány kilométeren, az említett falu közelében van, mihelyt arról legurul a jármű, a maroktelefon sem használható.

Hagyományőrző huszárok koszorúznak

Meredek kaptató következik, szűk óra alatt elhagyjuk Csinódot és az úttól balra fekvő Egerszéket. Mielőtt beérnénk az erdő övezte völgyszűkületbe, jó darabon a Hargita Megye Tanácsa által feljavított útszakaszon lehet jobban haladni. Lennebb a meredek oldalakat fenyő borítja, a völgy aljában a nagyon megcsappant hozamú patak folyik, mellette pedig poros, köves út – egyéb itt nem fér el, csak a madár. Az út most annyira keskeny, hogy két szembetalálkozó autónak az egymás melletti elhaladása csak bizonyos helyeken lehetséges. Ugyanis Csíkszentmártonon kívül elkezdve méternyi mély árkot ástak (hétköznap még dolgoznak a munkások) az út szélén, a kidobott föld (helyesebben agyag és kő) szűkíti az utat. Vastag vezeték kerül a földbe, néhol már ott is van. Ez a gerincen (vízválasztón) túlra vezet, az elszűkölő völgyben a patak és a gödrös út között.

Az Úz völgyében nagyszabású munkálatba kezdtek. Vasárnap csupán a több helyen megkezdett munka helyszínein őrködő munkásokat látni, illetve a feltúrt földet, a hatalmas munkagépeket, meg két helyen is a völgyet elzáró betonépítményt, amelyből áramtermelő (turbina) lesz. A Moldva felőli lejtőn pedig méternyi átmérőjű csöveknek ástak árkot, kétfelől mellette a műanyag burkolatú vezetékek kerülnek a földbe.

László Sándor egyedüli lakosa az Úzvölgye tanyának

A por hatalmas: az ünnepségre igyekvők járművei nyomán sárgás füstként lebegtette a forró levegő. Leginkább terepjárókkal érkeznek, illetve traktor vontatta utánfutókon. Több mint húsz kilométernyi szakaszon nehezen lehet ereszkedni, mert ahelyett, hogy javították volna az utat, a munkagépek még inkább széttaposták, kimélyítették a gödröket.

Az ünnepségen az egyházi szertartás (mise és református áhítat) után műsor következett, férfidalárda énekelt világháborús népdalokat, fúvószenekar játszott, huszárok álltak díszőrséget és koszorúztak. Aztán kisebb csoportok tartották megemlékezéseiket az emlékhely kopjafái előtt. A részt vevők igyekeztek árnyékba húzódni, ugyanis a megnyúlt kánikulában szinte képtelenség hosszabb ideig a napon állni. Hatalmas kőtömbre rögzített fémlapokon sorakoznak a háborús hősöknek a nevei, akik név szerint ismertek, összesen 135 név. Ám az itt 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között elesettek egy részéről nem tudni, ki volt (mindeddig nem lehetett teljessé tenni a listát), ezért a katonatemető út felé eső részében most állított fakeresztek őrzik a névtelenek emlékét.

Rossz ház az Úz-vülgyében

Az ünnepség hivatalos része amint véget ért, a huszárok, a fúvósok körül nagyobb csoportok alakultak ki, hogy meghallgassák a repertoárjukon szereplő dalokat, illetve felülhessenek valamelyik pompás lóra, vagy csak nézzék, amint a hagyományőrző huszárok gyakorlatoznak. Magyar és székely zászlóval fellobogózott terepjáró motorháztetejéről kürtős kalácsot árulnak, mellette egy napernyő alatt édességet, üdítőt és áfonyapálinkát, dobozos sört. A többiről mindenkinek magának kellett gondoskodni, ha nem akart étlen maradni. A szervezők a meghívottakat (huszárok, zenészek, énekkar stb.) megvendégelték, így alkalmi árusok nem tartották érdemesnek eljönni, ám nem is lengte be sör- vagy pecsenyeszag a méltósággal emlékezőket.

Az Úz völgyének nevezett részen jelenleg egyetlen állandó lakos él. László Sándor szomorkásan emlékszik arra az időre, amikor többen laktak itt. Háza szomszédságában is két olyan lakóházat látni, amelyeket az idő karma nem csupán megsebzett, hanem egyiknek oldalát is kibontotta. A hátsó tornác két sarkában egy-egy gabonatartó láda, a tornác megrogyott egészen, több szoba fölött is megomlott a mennyezet. Egy kamrában ott maradt három befőttes üveg, az ajtó belső oldalán szegre akasztva valószínűleg az utolsó lakó mellénye… Két szobát istállóként használtak nemrégiben, az alkalmi gazda pedig nem takarította el a trágyát sem.

Épül az áramfejlesztő vízierőmű

Sándor bácsi egyetlen lánya Csíkszeredában lakik, de ő nem kívánkozik a megyeszékhelyre, mert nem kedveli a tömbházban. Az utolsó lakos koránál fogva sem gazdálkodik már. Az udvaron felállogatott hosszú fák, tűzifának valók. Magányról nem panaszkodik, a hosszú téli napok unalmát azonban felemlíti. Jó időben a nyaralók népes csoportjai talán betérnek hozzá, készletüket ezzel-azzal kiegészíteni.

Az úton belül betonalapok jelzik, hogy több épület is állt ott egykor: a valamikori deszkagyár. Előterükben kupacnyi rozsdás vas, talán a gyár területéről, talán még a második háborúból származnak. Mellettük friss ágakat hajtott a lelegelt vadmenta. Cserkészcsapat vonul el a völgybe le, ránk köszönnek. Sándor bácsit egy elhaladó autóból üdvözli néhány fiatal.

Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzos, helyi lakos a települések lapjának szerkesztője

A patak mellett, egy forrás közelében, a laposban kitűnő kirándulóhely kínálta magát, több csoport jó időre megtelepedett. Ezt igazolják az üres sörösládák, a kinnebb kialakított alkalmi zuhanyzóhely, illetve jelzi a szeméthalom is az emberi ottlétet. Szemét, amit senki sem fog eltakarítani onnan, pedig az ünnepség végén a kamera előtt egyik interjúalany éppen azt emelte ki: itt egyetlen eldobott cigarettavég sem rútítja a környezetet… A csoportok zászlók alá tömörültek – ami nem furcsa. A forrás kifolyó vizében számos üveg, pillepalack, némely üres, többjében üdítő, itóka hűl. A forróságban jólesik a forrásvíz, szinte egyfolytában sor áll mellette.

Amikor már a hagyományőrző huszárok is elvonulnak, útra kelünk mi is. Késő délután van, és hosszú az út még. A völgyön felfelé haladva a lassúbb járművek ahol lehet, félrehúznak, hogy ne akadályozzák az utánuk következőket. Az egyik betonépítménynél kiszállunk, hogy szemrevételezzük, mi lesz itt. Már a gépek száma is jelzi, nem kis beruházásról van szó. Azon gondolkodtunk: a hatalmas átmérőjű csöveken ivóvizet fognak lejuttatni a völgy alsó részébe? Nincs kitől kérdezősködni…

Az oldalról benyúló völgyek alján egyetlen csöpp víz sem folyik be. Egy-egy forrást láthatóan rendben tartanak, olyat is láttunk, hogy a kettévágott pillepalack alsó részét pohárnak akasztották egy ágra, felső felét pedig úgy illesztették a földbe, könnyebb legyen inni a vízből. Tábla jelzi: a szentgyörgyi közbirtokosság területére tér a meredek út bal oldalon.

Zsindelycsere a tetőn

Az út szélén néhol bőven van szemét is. A kidobott sörös dobozok (minket megelőző autóból is szemünk láttára hajították az út szélére) és műanyag pillepalackok látványa azonban csak rátesz az emberi beavatkozás kegyetlen és felelőtlen voltára. A vezetékeknek géppel ásott árkok miatt fa, kő, kavics, agyag változtatott helyet, rút rendetlenségben. Ahol volt, ott is eltűnt az egykori betonkorlát is, az úttest és a patak közötti határ. A fakitermelők pedig amint a fenyőrönk arasznyi alsó, vastagodó részét levágták, azon helyben is hagyták. Itt nem takarékoskodnak a fával… Nem is vágják ki tőből, mint más helyen megkövetelik az erdészek. Egy-egy meredek domboldalt nemrég kiirtottak, de egyetlen szál csemetét sem ültettek oda. Látszik, hogy a völgynek ez a része senkinek sem otthona, mindenki csak hasznot akar belőle látni.

A por hatalmas, főként, ahogy kiérünk a völgy szűkebb részéből. A kiszélesedő völgyben állatokat legeltetnek, esztenát is látunk. Mély csend, mintha lábujjhegyen kellene itt járni. Az árkokban nincsen víz, a legelők eléggé kopárak, a fű gyér, megkaszálni nem érdemes. A késő délutáni hőség és a sok zötyögés együttes hatása a nem várt fejfájás. A megemlékező ünnepség helyszínén, az Úz pataka mellett töltött víz rég megmelegedett.

Csinódon is ünnepség volt, másmilyen. Ma senki nem dolgozik – jegyezte meg a néprajzos Sepsiszéki Nagy Balázs, aki több kötetben jelentette meg a Székelyföld falvairól írt szociográfiai riportjait. Ma volt a mise. A csíkszentmártoni plébános, Vakaria atya kéthavonta tart misét csinódi híveinek. És keresztelő is volt. Ez azért is érdekes, mondta el a csinódi lakossá vált családapa, mert otthon született a baba. Őt kérték meg, hogy a vajúdó asszonyt autójával kórházba vigye, ám a szülés idejekorán beindult. A baba egyik csuklóján szív, a másikon kerek alakú (nap?) jel van. Érdemes erre odafigyelni, tette hozzá.

A településnek saját lapja is van, az Úz-völgyi Hírharang, amit Nagy Balázs szerkeszt, munkatársai Nagy Erika tanítónő és Tankó Lenke óvónő, műszaki szerkesztője Toró Attila. Alcíme szerint Csinód, Egerszék és Lesőd időszakos lapja, júniusban jelent meg a harmadik száma, amiben a kultúrotthon avatásáról értesülhetünk, a május 11–12-i útjavításról színes képriport számol be.

Egerszéki legénykék

A településen 40–45 család él, mondta alkalmi ismerősünk az üzlet előtt. Amint megtapasztalhattuk, térerő a maroktelefonhoz csak egy-két helyen van. Vonalas telefonkészüléket a nemrég felújított iskola falán láttunk, erről később kiderült, hogy csupán a segélyhívó számot lehet róla tárcsázni. A kapun plakát: szeretettel várják a tanítványokat szeptember 7-én, pénteken.

Csinód lakóházainak fele épült az áthaladó által főútnak tartott részen. Egerszék felé haladva jobbra, az Őrház patakának (a helyiek szóhasználatában rövidebben: Őrpatak) nevezett, most csekély vizű patak völgyében, illetve a Lesőd domb tetején sorakozik a többi. A ház és gazdasági épületek együttesét tanyának nevezik, és nem mindegyik van az úthoz, utcához közel. Legtöbb házon látszik, hogy nemrégiben felújították vagy hozzátoldottak, a szénacsűrök, pajták általában méretesek. De még így sem adhatnak helyet minden állatnak, ugyanis a patak mentén felfelé haladva a domboldalon csordányi tehenet, illetve egész juhnyájat láttunk egy telekhez tartozó legelőn. Aki nem tart állatot, az nem gazda, mert ugyan miből élne meg?

A személygépkocsi nem luxuscikk, hanem mindennapi használati eszköz, hiszen ide autóbusz egyáltalán nem jár. A tejet sem szállítja el egyetlen feldolgozó sem, ezért a főleg állattenyésztésből élők nem csekély haszontól esnek el. A tehéntejből sajtot, a juhokéból friss sajtot, ordát, illetve túrót készíthetnek, ám az árut piacra kell vinni, mert helyből nem viszik el. Még a máshol mindennapi alkalmi, a postakocsi sem jár e tanyákra, a nyugdíjért, gyerekpénzért a községközpontba kell menni, és talán mondani sem kell, nincs mindenik családnak saját járműve. Számlákat fizetni ugyancsak be kell utazni vagy gyalogolni… Elképesztő, persze, de mindeddig senkinek nem jutott eszébe ezen valami csekély mértékben is változtatni?

Az útra merőleges szalagtelkek földművelésre jórészt alkalmatlanok: a termőréteg nagyon vékony, a föld nem fekete, alább csupa kő, és krumplin, csekély veteményen kívül mást alig lehet vagy érdemes termelni, mert későn tavaszodik, és az őszi zord idő is jóval hamarabb beáll, mint lent, az Alcsíki-medencében.

Erdőmunkások Csinód végében

Településképet meghatározó elem a kerítés. Az udvart deszkakerítéssel övezik, a kerteket, legelőket lészakerttel, ami inkább a legelő állatok elcsatangolását akadályozza. Farkast és medvét látni itt nem ritkaság, idén a medve még nem nagyon garázdálkodott, mondták el, de azért tehenet már ölt. Legelő állatot kerítésen belül, meg a határon is gyakran látni. (Hétfőn délben a templom és az üzlet között egy kanca várt türelmesen gazdájára, majd azt megunva kóborolt az útszélen szabadon.) A templommal szembeni ház előtt két tehén várja, hogy beengedjék.

Az üzlet körül nagyobb csoport férfi és fiatalok. Beszélgetnek, ki állva, ki meg leül a teraszon az asztalokhoz. Traktor érkezik, utánfutóján többen is ülnek, megállnak egy sörre a nagy melegben. Másik csoport indulóban van tovább, egy fiatalember arra kér, fényképet készítsek róla meg a barátjáról. Hozzáteszi: aztán ne törölje ki!

Ha valaki azt gondolná, hogy egy eléggé elszigetelt tanya népessége nem tart lépést a világ fejlődésével, nagyon tévedne. Még csak az öltözetben is meglátszik ez: gyerekek, felnőttek divatos ruhákba öltözve mulatták az időt vasárnap délután a híd melletti üzlet közelében. A ruhák a piac kínálatát mutatják, tarkaságuk pedig jelzi, hogy az ünneplő öltözet kezd visszaszorulni, és megtűrtté válik a legújabb divatokat követő darabok viselése még ünnepnap is. A hétköznapokban kevéssé színes a munkaalkalmakra felöltött ruha, ami lehet vásottabb, elnyűttebb is akár, hiszen nem olyan nagy kár, ha az ilyen koszolódik, hasad, szakad el.

Vasárnap az Őrség pataka völgyében is nyugis: egyik helyen a ház előtti kis téren bográcsozni készültek, ég már a tűz a kis üst alatt, máshol az udvaron üldögéltek, egyszóval a pihenésé az idő. Csupán a főutcához közeli egyik portánál láttuk, hogy valaki elmaradt munkáján próbált túltenni, a csűr tetején lovagló ülésben korhadt zsindelyeket cserélt ki. A látszólagos nyugalom azonban csak addig tart, amíg nem kell az esti munkákhoz (állatgondozás) látni, a kertekből az állatokat behajtani.

Kinnebb gyerekcsapat húzódik be az utcáról egyik udvarra. Egy pónilovat vesznek körül, mint később kiderült, a Nagy Balázsék portájáról van szó. Hamar megbarátkozunk, készségesen segítenek eligazodni, illetve a kapun belül kerültünkben elvezetik a hatalmas kutyát.

Kutya mindenütt van, nélkülük nem is lehetne talán élni itt: őrzik a tanyát és a legelő állatokat, jelzik a veszélyt. Kerítéseken belülről ugatnak bennünket, idegeneket. Egyik helyen a gazda a sunyinak tetsző kutyáját inkább megköti a kertben, hogy nagyobb biztonságban legyünk. Bárkit bármiről kérdezünk, első szóra kiérezni a segítőkészséget. Jó ezt megtapasztalni idegen helyen.

Estefelé cseperegni kezd. Csak annyi hull, hogy leverje az út porát, hajunk, ruhánk is hamar megszárad. Sötétedni kezd, nem tanácsos olyan helyeken ténferegni, ahol a kutyákat nem csupán a szájukért tartják. Kelet felől nagyokat villámlik, később azonban elfújja a szél a felhőket és kitisztul, ragyognak a csillagok. Akkor még nem tudtuk, hogy ez volt a nyár utolsó igazán meleg napja.

Hétfőn esősre fordult az idő. Régóta várják a csapadékos napokat, mert a fű itt is szárad ki. Sarjúra nem nagyon lehet számítani, annyi állatnak pedig rengeteg szálas takarmány kell télire. Gondban lehetnek a gazdák, mit vetnek a jászolba majd tél derekától kezdve?

A csepergő esőben sem hagyja abba a munkát a gazda

A főúton nem csekély az autós forgalom. Vasárnap is rengeteg jármű elhaladt, de inkább az ünnepségek miatt, hazatérőben. Mivel munkanap van, sok teherautót látunk, rönkfát fuvaroztak, mások pedig a messzebbre lévő munkálatokhoz igyekeztek.

A traktor ugyancsak hasznos munkaeszköz, bár a meredek dombokról inkább szekérrel lehet a szénát, egyebet hordani. Szálfát húzatni azonban, amint láttuk is, alkalmas.

Elindulunk Egerszék felé. Kisebb település, mint Csinód, az Úz völgyébe vezető úttól egyetlen kilométerre van, balra kell térni, kövezett út vezet oda. Hétfőn szemerkélő esőben ismerkedtünk a tanyával. Egyszerre nem lehet öt háznál többet belátni, de villanyt ide is vezettek. Az úton belüli, 1957-ben épített római katolikus templomot nemrég javították fel. A temetőben lévő sírjelek bizonyítják, hogy a gyimesi eredetű Tankó rokonság létszámában a legnagyobb.

A völgyben egy épület előtt szekér áll, befogott lovakkal. Ketten ülnek a közelben. Balra, az üzlet udvarán férfiak beszélgetnek. Négy legényke jön ki a patakhoz, aztán az idegen autó utasait és a fényképezőgépet látva elvonulnak.

Zuhogni kezd az eső. Várunk, hátha meglassulna, de nem nagyon. Nézzük a gyönyörű virágokat a házak előtt, mellett, vagy egyik helyen éppen a tornác lépcsőjének szélét rakták tele cserepes virággal.

Egyik házon kívül, a patakon túl az oldalban beomlott bejáratú pincét látni, épp, mint a Gyimesekben. Tovább az ötlik szemünkbe, hogy a lakóházat – jó nagy tér lévén – nem a csűr, pajta közvetlen közelébe építették.

Találomra választjuk ki az egyik házat, ahol érdeklődhetünk, azért, mert látható, hogy a nyári konyhában tüzelnek. Az asszony kevés szavú, nemsokára fönnebb megyünk, a kultúrotthon és az iskola épülete felé. Három ház marad el, mindegyik előtt sok virág. Itt is, akárcsak Csinódon, feltűnő látvány a krumpli fehér virága. Szeptember elejére az alacsonyabb fekvő részeken is dérre, talaj menti fagyra lehet számítani, mekkorára nő meg itt a krumpli vajon?

Az eső zuhog, két fiatal állatot terel az út és a patak között. Idősebb ember hasogatja a fát. Közelében gyönyörű rendben felrakott bükkfa, ő fenyőt hasogat. Közben a régebbi, iskolának tervezett épületet és mellette az újat nézzük: iskola és művelődési ház. Az eső nem szűnik, a férfi abbahagyja a fahasogatást. Ilyen időben kint semmit sem lehet dolgozni. A hegy felől sötétednek a felhők, közelebb is látni, amint gyűl a fehér pára. Visszafordulunk Csinódba, és a híd melletti üzlet eresze alatt várunk. Csendes, apró szemű eső hull. Lehet, napokig tart majd, úgyhogy amikor az ég tetején vékonyodni kezdenek a felhők, elindulunk.

Az Urus családnál állunk meg, korábbi alkalmi ismerősöknél. A két szobából álló ház közelében két ló legel – egyiket, két éve, csikóként láthattuk. A kutyák ugatni kezdenek és kivonulnak elénk.

Az Urus család legidősebb tagja, Viktória nyugdíjas, korábbról hallottam arról, hogy Csíkszeredából a hátán hozta el az unokájának a számítógépet… Csíkszentgyörgyről azért költöztek Csinódra, mert a faluban nem volt a gazdálkodáshoz szükséges nagyságú földterületük. Itt hat és fél hektárt mondhatnak magukénak. Veje betegnyugdíjas, öt unokája van, a legkisebb fiú az udvaron való beszélgetés közben a kutyákkal játszik. Öt különböző nagyságú kutya indult felénk, amikor a kaput benyitottuk. Nem mind a mienk volt, mondta el a nagyanya, egyik-másikat ide kihozták és elcsapták, mi pedig befogadtuk.

Nem kívánkozik vissza a faluba, pedig itt sem könnyű az életük. Nagyobbik lányunokája Szentmártonban bentlakásban volt, most kilencedikes lesz. Az állami segélyből vásárolt számítógépet volt, aki elcserélte egy kanapéra, mondta el – mert a világhálót Csinódban nem lehet használni. A kisebbik lány, Erika Ibolya szép szavakkal fogalmazta meg, miért is tetszik neki itt lakni. Az iskola is, főként az órákon kívüli programok jó élményt jelentettek neki, így indul második osztályba. Közben két kiskutyát is láttunk a kisebbek kezében. A körülöttünk játszó legényke pacsit adni tanítgatja az egyik kutyát. Bár metszően hideg a szél és apró cseppeket hullatnak a felhők, a beszélgetés hosszúra nyúlik. Nem a saját bajaikat-gondjaikat sorolják, hanem arról esik szó, hogy a tej értékesítése sokak helyzetén javítana…

A tanyaromantika szó jut eszembe. Ezen a helyen vétek lenne kiejteni, az itt élők nem romantikából és nem is áldozathozatalból élnek itt, ők itt születtek és itt is szeretnének élni. Ahogyan lehet, de mindenképpen egy kissé jobban, mint eddig. A nagy távolságok miatt hasznos lenne a telefonjel, az ügyintézéseket nagyon leegyszerűsítené, ha a szolgáltatók arra is gondolnának egy-egy számla kapcsán, hány órai gyaloglással lehet innen bejutni a községközpontba.

Ha valami nem változik, romantika és pénzkereset ide vagy oda, máshol vernek tanyát a most felnövők, és kihasználatlanul bár, de itt hagyják nagyszüleik földjeit. (Viktória néni a fiúunokáiról gondolja, hogy itt fognak élni, a lányok szerinte nem maradnak meg Csinódon.) Mert az új évezredben érthetetlen, miért kell munkanapnyit gyalogolni egyetlen számla kifizetéséért…

Az apró szemű eső a mi nyomunkat is elmossa majd, mert így van rendjén, nem is azért jöttünk, hogy megoldásokat keressünk – az mások, a közösség dolga. Bennem még ott van a két évvel ezelőtti, nyár középi vidék friss zöld képe is, a szárazság gyötörte mostanit pedig Csíkszentmártonig nem fogja meghomályosítani a felszálló köd, pára. Ahol van, aki megtöltse az 1–8. osztályos iskola padjait, ott a gyermekkor is vidám, és a munka is meghozza eredményét, bármennyire eltörpült is most a tanyai emberek gondja az ország sok bajához képest.

P. Buzogány Árpád


“Alcsíki tanyák, romantika nélkül” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tisztelt Szerző !

    Igenis eltakarítottuk a szemetet, mindenki magával vitte a sajátját a tábor felszámolása után. Nem a szervezetten táborozók, hanem az ünnepségen résztvevők szemeteltek, az ünnepség után mi, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjai gyűjtöttük össze a temetőben széthajigált szemetet, flakonokat és “egyebeket”, mert sajnos egyéb is volt…

    1. sajnálatos dolgok,igaz,arról ugye a tisztelt blogiró semmit nem tud hogy oda az Úz völgyébe már nemcsak a megemlékezők csoportjai járnak hanem népes kárpátokon túli csoportok akik mindent megtesznek hogy ronditsák a környezetet mert igy látják ők helyesnek.De ugye erről nem szól a fáma ,és arról sem hogy a szemetet egyesek szépen összeszedtek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.