A “Vén Farkas” és az utókor

Úgy tűnik, hogy hányattatott sorsa ellenére is jelentőset alkotott a közelmúltban elhunyt esztelneki László János, írói álnevén Hunor László, közismert „szolgálati nevén” a „Vén Farkas”. A szerzőnek van ugyan jogutódja, de a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtára vette át megőrzésre az írói és költői hagyatékot. A mintegy köbméternyi dossziéhalmaz egy papírbőröndben és egy tiszti katonaládában található. Szabó Károly filmrendező-fotográfus, a könyvtár munkatársa nyilatkozata alapján az iratgyűjtők viszonylag rendezettek – évszám és tematikai megjelölés található rajtuk –, kutatható állapotban vannak. Az alkotó életútját jól ismerő barátra, filológusra, a filozófiatudományban jártas szakemberre, esetleg a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek történetében búvárkodó kutatóra vár az anyag szakszerű feltárása.

Arról pillanatnyilag nincsenek információink, hogy László János megírta volna börtönélményeit – a Duna-deltában és a Brailai Nagyszigeten volt kényszermunkán a hatvanas évek elején –, de több mint bizonyos, hogy nagyobb lélegzetű prózai munkáiban felbukkan ez az időszak, akárcsak a verseiben is. Vátesz-tudattal járt-kelt a világban. Furcsa és eredeti filozófiai eszmefuttatásai ugyancsak sajátos gondolatvilágról vallanak.

A „Vén Farkas” barátai a közeljövőben kopjafaavatásra készülnek a székelyudvarhelyi városi köztemetőben levő sírnál. Szabó Károly pedig az ősz folyamán szeretne egy olyan retrospektív kiállítást összeállítani a könyvtár galériájában az általa faragott domborművekből és plakettekből, amely bemutatná az életműnek azt a szegmensét, azt a műfajt is, amely bő két évtizeden át biztosította az alkotó szerény és bizonytalan megélhetését. Közismert tény, hogy a faragványok világszerte számos udvarhelyszéki kötődésű ember lakásában megtalálhatók, azonban katalógus a munkákról soha nem készült. Több mint bizonyos, hogy a lefényképezett vagy a kiállításra kölcsönadott alkotások révén összeállhatna egy viszonylag jól körvonalazódó kép ennek a furcsa embernek a képzőművészi pályafutásáról, aki nem is olyan régen még „városképi jelentőséggel” bírt Székelyudvarhelyen.

A dokumentumok és tárgyak kiállítása mellett tervezik a barátoktól, ismerősöktől, művésztársaktól származó szubjektív feljegyzések, visszaemlékezések, anekdoták kötetbe való összegyűjtését is László Jánosról. Arra kéri a szervező mindazokat, akik műtárgyakkal rendelkeznek, szíveskedjenek egy kiállítás idejére kölcsönadni. Jónéven veszik az alkotásokról vagy a művészről készült fotókat és a nem túl terjedelmes emlékező írásokat is. Személyesen érdeklődni Szabó Károlynál lehet a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag Tárában, hétköznapokon 9 és 16 óra között, illetve a 0751-219018-as telefonszámon és a szkarcsi@gmail.com e-mail-címen.

Simó Márton

Egy költőnek I.

Kányádi Sándornak – Kolozsvárra

Csak ketten értjük egymást, talán

Még az ősködből kapott húrok folytán,

Csak ketten látjuk a Nagy Akaratot,

Melyet az Isten, Idő, Természet, Valaki

Próbál Sziszifuszként csúcsra görgetni,

S ezer színben, hangban, nyög, keres

Egy segítő embert, aki hallja.

Ki túl lép az életen érte,

Kinek az ő csúcsa a célja.

 

Csak ketten látjuk itt igazán

Az Embert, ha szenved, ha örül.

A messze-szépségeket, az Asszonyt.

A Vészt, a távol feltűnő bajt,

A vörösben kelő hajnalt,

Mivel fenyegeti néha az embert

A meg-megcsúszó célja, a visszagördülő kő.

 

A költő a mérleg mutató számtűje,

Ki a végtelenbe hulló csillagot megérzi,

S ki szürkés színű szív redői közt

A lehulló csillagnak fényét visszaveri.

Kolozsvár, 1971. IV. 15.