A Székelyföld estje Udvarhelyen


A folyóirat decemberi számának borítója

A Székelyföld című folyóirat frissen megjelent decemberi számának bemutatójára került sor 2012. december 11-én, kedden 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A folyóirat főszerkesztője, Lázár László röviden ismertetette a kiadványt, annak szerkezetét, illetve az újonnan indított ALMA MATER rovatot, amelyben most a DEÁK IMRE nyugalmazott matematikatanárral készült interjú olvasható. Az est házigazdája Szakács István Péter irodalomtanár, esztéta, prózaíró volt. A rendezvényen lehetőséget teremtettek a folyóirat friss és régebbi számainak szabad eladásban történő megvásárlására, az előfizetések megújítására.

A Székely Könyvtár ezidáig tíz címmel jelentkezett. A kétszáz kötetesre tervezett sorozat az utóbbi évtizedek legemlékezetesebb hazai könyvszakmai eseményének ígérkezik

Az érdeklődők megismerkedhettek a SZÉKELY KÖNYVTÁR eddig megjelent tíz kötetével, amelyek a rendezvényen megvásárolhatók, illetve előjegyezhetők voltak.

A sorozat előfizetői ex-libris-szel megszemélyesített példányokat vehetnek át

Részlet a Deák Imrével készült interjúból:

A matematika és a gólpassz közötti összefüggésekről

Deák Imre nyugalmazott matematikatanár 1939. március 8-án született Gyergyóújfaluban, középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban (akkor Iosif Rangheț Vegyeslíceum) végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen kezdte 1956-ban  és a Babeș-Bolyain fejezte be. Egy tanévet Bögözben tanított, majd a székelyudvarhelyi Tamási Áron (akkor még Dr. Petru Groza) Líceumba helyezték.

A nyugalmazott pedagógus ma is aktív

Matematika-fizika szakot végzett ugyan, de hosszú pályafutása alatt többnyire a matematika-oktatást tekintette szívügyének, a matematikaoktatás terén vált híressé Székelyudvarhelyen és egész Erdélyben, s bár a fizikát is kedvelte, szerette tanítani, de hosszú pályafutása során mindössze csak húsz olyan tanév volt, amikor fizikaórákat is felvehetett az órarendjébe. Nyugdíjazása után a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) adjunktusként folytatja tevékenységét. A ma is dolgozó, aktívan sportoló pedagógussal életútjáról, tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk.

Kezdjük a családi környezettel. Honnan, milyen közegből indult a tanár úr?

Édesapámék a hat hektár földjükkel kuláknak számítottak. Én ezt nem is tudtam, csak akkor vettem észre, amikor nyolcad-magammal bementünk Gyergyószentmiklósra, s beadtuk a felvételi kérelmünket – pontosabban beadtam volna én is –, az igen éber helyi pártitkár vagy kicsoda, valaki ottani fontos ember, amikor belenézett a papírjaimba, összehajtotta a dossziét és szembehajította velem. Sírva mentem haza, s elpanaszoltam, hogy mi a baj. Édesapám meghallgatott, egy kicsit gondolkodott – nem volt különösebb kapcsolatokkal rendelkező ember, fontos pozícióban levő barátaink sem voltak, ő maga pedig mindössze öt elemi végzett –, azt mondta, hogy menjünk el Marosvásárhelyre, próbálkozzunk ott. Másnap vonatra ültünk és odamentünk. Ott semmit nem kérdeztek, beírtak a névsorba és ősztől, az 1953-54 –es tanévtől kezdődően a Bolyai Líceum diákja lehettem.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum, ahol megtörtént egykor a matematikával való fertőzés

Nem volt az még akkor Bolyai, már református kollégium sem, akkortájt a Rangheț Iosif nevű kommunista mozgalmár nevét viselő fiúlíceumként fungált. Nem voltam különösebben jó tanuló, szinte minden tárgyhoz egyformán vonzódtam, de a matematika iránt sem éreztem különösebb elhivatottságot, csak az volt a helyzet, hogy tanárunk, a híres Bolyai kutató, dr. Kiss Elemér, aki nem lévén még családos, a délutánjait, az estéit is a körünkben töltötte, sőt, bent lakott a kollégiumban. Őt bármikor meg lehetett kérdezni. Sokszor a lefekvést jelző csengő után kopogtattunk be hozzá a feladatokkal. Jól emlékszem, hogy mindig volt egy nagy halom tiszta papírlap az asztalán, máris maga elé vett egy ívet és nagyon készségesen, fáradhatatlanul állt azonnal a rendelkezésünkre. Faliújságot szerkesztett, ahová kirakta a megoldott példákat, az eredményeket is, s szerepelt a nevünk rajta, mert működtetett ott egy külön kis házi matematika-versenyt. Egyébként nem én voltam az osztályunkban a legjobb matematikus, hanem Hegedűs Attila nevű kollégám. Én kilenc változatban tudtam a Pithagorasz-tételt bizonyítani, ő pedig tizennégyben. Ez az osztálytárs ugyancsak bentlakó volt, úgyhogy kialakult köztünk egy természetes versengés, több feladatot vállaltunk, plusz lehetőségeket kerestünk, és ez nagyban hozzájárult a fejlődésünkhöz. Aztán következett a pályaválasztás. Kicsit meglepett az a kormányrendelet, amely alapján akkor a tízedik és a tizenegyedik osztály egyszerre érettségizett. Mi tízedik után, tehát alig tizenhét évesen kényszerültünk arra, hogy ezt a fontos döntést meghozzuk.

A Tamási Áron Gimnázium felújítás előtt álló épülete, amelynek évtizedeken át meghatározó oktatója volt Deák Imre, a közkedvelt Gömbi tanár úr

Valószínű, hogy ez is a kor egyik politikai hóbortja volt, azt akarta az állam vezetése, hogy minél több friss és új nevelésű káder kerüljön ki a középiskolákból, illetve az egyetemekről. Ez tartott körülbelül három éven át. Ennek az lett a következménye, hogy négy egyetemi év után, gyakorlatilag húsz évesen én már taníthattam…

Képek a találkozóról:

Szakács István Péter és Gömbi tanár úr
Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László...
...és a közönség

(Az interjú teljes szövege a Székelyföld 2012/12-es számában található.)

Simó Márton