Csak 18 éven felülieknek! Figyelem, durva lesz! – így harangozta be az egyik médium A nyugalom című színházi produkciót, melynek bemutatóját nemrég láthatta a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében, a Tompa Miklós társulat előadásában. Bartis Attila azonos című regényéből valamint az Anyám Kleopátra című színdarabjából a neves román rendező, Radu Afrim különös érzékenységgel, kemény őszinteséggel komponált előadást.Nagyívű, veretes produkció A nyugalom, nem könnyen emészthető mélylélektani, drámai tartalmakkal és melléjük pontosan adagolt, humorból kevert “oldószerekkel”. Radu Afrim tudja, hogy a dráma és a komikum, a szeretet és a gyűlölet egy nadrágban járnak, s hogy a boldogság sincs meg szenvedés nélkül.Utóbbi a legmagasabb hőfokon dolgozó inspiráció is, a főszereplő fiatalember is ettől válik íróvá. Andor, amúgy nem a saját életét éli, hanem az anyjáét. Az anyjáét, aki ünnepelt és preferált dívaként élt évekig Budapesten a Kádár érában, de mikor lánya disszidált ejtette őt a hatalom. Akkor zárkózott be lakásába és zárta maga mellé fiát is, aki jó ideig nem volt elég erős ahhoz, hogy megpróbáljon kitörjön a fogságból.
Abból a fogságból, melyet most is megvet ugyan, de mely, mint üvegbúra meg is védi őt az élettől. Persze, mindentől még sem, például önmaga vágyaitól sem. A szerelemmel találkozva a fiú egyszer csak rémülettel döbben rá, hogy a bezártság nyugalmánál sokkal nagyobb kín kibírni a kitörni vágyás érzését. A szexus, a női nem fogalmának komplettálása először gyötrelmes kihívásnak tűnik számára.
Megrázó írói és rendezői önfelmutatás ez a produkció. Egy anya zsarnoksága, egy fiú sodródása, a se veled, se nélküled érzés szimbiózisa van itt jelen, mélylélektani késszúrásokkal fájdalmasítva, és a közelmúlt történelmének apró vágásaitól is megvéreztetve. Andor számára lassan kiderül, milyen is a múlt és a jelen körülötte. Megtudja például, hogy apja ávós volt, hogy a neki most magát felkínáló öregedő szerkesztőasszony gyermekkorában az ő pelenkáit mosta.A látvány igen komplex, a különböző helyszíneket egy többnyire ellipszis alakú vizesárok köré építette a díszlettervező (Adrian Damian) középen kis szigettel, ahova eljutni legtöbbször csak úgy lehet, ha közben csuromvizessé válnak a szereplők. Ez a rekvizítum amellett, hogy nagyon erős vizuális jel, a néző érzetét nagyban befolyásolja.Mire az előadás véget ér, gondolatban mindnyájan ott gázolunk a vízben, vagy csapzott lélekkel didergünk a hatvanas évek metlakijából kirakott hidegpadlón. Oldószere is van az előadásnak, nem a színpadi víz az, hanem a humor, melyben rengeteg szeretet lakik és azok a színészek, akik ezzel nem öncélúan bánnak, azok segítenek a nézőnek a dolgok másik oldalát is megmutatni. Hogy van élet a vizesárkon túl is.
Hogy van madárfütty (zseniális madárfütty!) is a kalitkában, és hogy egy fekete koporsó nagyon is lehet a fekete humor forrása, ha az súlyával szinte maga alá gyűri akrobatikusan egyensúlyozó szállítóját. Az oldást és kötést a “kar” képviseli. A benne megjelenő színészek jól adagolt ritmusban, sajátos epizódokkal “szakítják meg” a cselekményt, egyszer zsonglőrködve székeket dobálnak, máskor temetési menetet képeznek, ha kell bizottsággá alakulnak, hogy az eléjük idézett művésznő fegyelmi ügyét megtárgyalják. Márton Erika a kar metamorfózisait bravúrosan segíti szellemes jelmezeivel. Az anya (B. Fülöp Erzsébet) agresszivitását mintha még törékenysége is erősítené. Ő a gonosz manó, egy kobold, aki belerondít mindenbe, ami akár szép is lehetne.
Levegőt nem enged venni maga körül, egérutat sem lehet nyerni előtte, mert apró lépteivel áldozatát mindig utoléri. Elvárásaival ő határozza meg fia számára az életet, mintha arra született volna, hogy a halálára spekuláljanak. Zseniálisan undok és szánalmasan magányos. Bányai Kelemen Barna nem ismeri a manírt, színészi stílusa nincsen.Ő a színész, aki nem eljátssza Andort, hanem: momentán ő Andor. Születetten természetes mikor szeret, mikor gyűlöl, amikor kétségbeesett, amikor hazudik, legtöbbször persze (szerepe szerint)önmagának, mint a börtönben senyvedő elitélt, aki már-már attól fél legjobban, hogy egyszer majd kiszabadul. Kiss Bora a mély traumákat hordozók, a kiszolgáltatottak önfeladó magatartását váltogatja a könnyen sebezhető kétségbe esettek agresszivitásával. Érzékenyen, törékenyen is erőt mutatva amplitudózza végig Fehér Eszter szerepét. Nagy Dorottya olyan, akár egy Brecht-figura, lompos-rongyosságában a lepusztultak méltóságát képviseli, éppen kiégettségében emberi és szerethető prosti.Biluska Annamária monológja megindítóan szép “Balkán-gyöngyszem”. A korosodó büfésnő romantikus hőssé lesz egy kopott konyhakredenc és az őt mesére biztató, húsvéti locsolkodásra érkezett kocsmai “bútordarabok” között.A könyvkiadás mindenható üdvöskéjét,a szexre kiéhezett hölgyeményt Berekméry Katalin alakítja kiválóan. Hol tizenöt éves kislánynak , hol nyolcvan éves matrónának álcázva jelzi (igen egyértelműen) női elvárásait a könyvét megjelentetni kívánó Andor számára. Bartha László Zsolt Fenyő elvtársa telitalálat. A fiatal színész pontosan érzi, hogyan kell találkoztatni a humort a drámával, hogy abból tragikomikum szülessen.Intellektuális pengeél ez, kevesen képesek megállni rajta.
A kar szereplői tevékeny résztvevői és nem csupán kísérői az előadásnak. A tagok “miniprodukciói” (Galló Ernő, Ruszuly Ervin, Varga Balázs, Huszár Gábor, Kölcze Kata, Nagy Péter) élő vetülékszálként épülnek be azokba a cselekmény-és gondolati szövedékekbe, melyekből a rendező Radu Ifrim e tragikomikus, groteszk kárpitot összemozaikolta. A produkciót tényleg nem a zsenge ifjúságnak szánta a rendező, de itt minden “durva” megoldás az artisztikumot szolgálja. Egy olyan színházi felfogás ez, amelyben a vetkőzés nem azonos a gatyaletolással, a meztelenség nem üres show mutatvány, a naturális színpadi szeretkezés pedig nem pornográfia. Ezek az elemek ebben a darabban inkább a fájdalamas őszinteség, a csontig való önlecsupaszítás, az érzelmi-, nemi- és lelki zűrzavar megjelenítői. A három órás produkciót egy ülésben láthatja a közönség. Az előadás azonban lelket és tudatot fogvatartó intenzitásával, különlegesen adagolt pszichodramatikus elemeivel a nézőket végig szellemi izgalomban tartja és mély önreflexiókra is készteti.
Pacsika Emília