A kudarc áldásai – Gellérd Judit könyvéről

Gellérd Judit, alias, Zizi egyik főszereplője a jelenkori unitárius egyház életének, s életpályája, sorsa is lassan beépül egyháza történelmébe. Erre őt elsősorban nem édesapja, dr. Gellérd Imre élete predesztinálja, hanem az az életút, amit születésétől mostanáig a Föld két ellentétes pontja közt – stílszerűen szólva– violinkulcs alakban megtett: a hegedűsök közt a legjobb orvos, orvosok közt a legjobb hegedűs.

Talán azzal kellett volna kezdenem, hogy amióta ismerem Zizit és a könyv elolvasása nélkül nyilván úgy is kezdtem volna. Csakhogy olvasáskor oldalról oldalra egyre inkább tudatosult bennem, hogy semmit sem tudtam róla, (mint ahogy az általam „ismert” többi emberről sem). Így az olvasás számomra bensőséges ismerkedéssé, bizalmas beszélgetéssé vált. Bensőségessé és bizalmassá, mert Zizi olyan őszintén ír benne családjáról, magáról, érzéseiről, öröméről-bánatáról, hogy az számomra a könyvet a lírai művek közé emeli. Nem csoda hát, hogy egy szuszra elolvastam. Talán nem kellett volna. Talán a kialakult kép rovására ment, hiszen olyan mennyiségű adat, információ van ebben a könyvben, hogy a tematikájából akár 10-15 kétrészes film is készülhetne, hogy ne a sokkötetes családregényt hozzam fel példának mai a könyvektől egyre inkább eltávolodó korunkban.

Nem tudom eldönteni, hogy a könyv társadalomkritika, néprajz, szociológia, intézménytörténet, vagy családtörténet. Műfaját – a fülszöveg tanúsága szerint – a kiadó sem tudta biztonsággal meghatározni: visszaemlékezés, vagy önéletrajz, de mélyen a könyv sűrűjében kiderül, hogy megírására a Nobel-békedíjas Elie Wiesel bíztatta, aki Amerikában úgyszólván elindította írói pályáján.

Ha így van családtörténetnek és önéletrajznak tekinthetjük, bőséges társadalom és egyházkritikai adatolással, ahol is hol nevükön nevezi őket, hol diszkréten elhallgatja konkrét szereplői,papok és békepapok, avagy álmodozók, (Jézuskövetők) és „reálpolitikusok”kilétét. Ha az imént lírainak neveztem a szöveget, mint családtörténetet regénynek kell neveznem, melyben örömök és fájdalmas tragédiák során haladunk a végkifejlet felé.

Az alapjában életvidám Zizi – életét édesapja ítéletének mérlegén latolgatva – olykor a kényszerítő körülmények és az atyai intés közt vívódik. „Ne menj el, Zizi! Ne pazarold a tehetséged idegen földön – még ha „anyaországnak” hívják is. … Ragyogj itt, ne tűnj el az ismeretlenségben valahol távol. Ne nyúlj a csillagok után, mert a csalódás összetör”– ezek voltak édesapjának talán önmagára is utaló intelmei. S bár emiatt néha önvád marcangolta, végül is transzcendentális értelemben végig itt, itthon maradt: székelyként és unitáriusként. Mert vissza-visszatér önértékelésében számadásához önmagával: vajon rászolgáltam-e, hogy Édesapám azt mondhatná: „Jól van, jó és hű leányom…”.

Kalandos élettörténetét talán önvallomása magyarázza: „Számomra pedig minden élethelyzet addig volt izgalmas, amíg lehetőségében állt fenn, amíg még akármit bele lehetett álmodni. Nem kívántam soha megérkezni, az utazást magát szerettem. Az élet kihívásai és a cél elérésének küzdelme mindig izgalmasabb volt, mint maga az eredmény.”Kellő szellemi útravalót talál a kétségek közt vergődő gondolkodó a könyv több részében is. Például Bözödújfalu szombatosairól megírja, hogy amikor a második világháború idején a született zsidókat deportálták, a spirituális zsidók szolidaritást vállalva velük önként csatlakoztak hozzájuk.

Az unitárius egyház jelenkori működéséről is megtudunk néhány „műhelytitkot”. Szó esik többek között arról, hogy a kövendi zsinat, – melyhez e sorok íróját is jó emlékek fűzik – „nem csak számomra, de egyáltalán unitárius egyháztörténetünkben is számottevő volt, mert az egyház először gyakorolt igazi demokráciát.”

A könyvben egyébként számos további könyv magja van elvetve. Külön könyvbe kívánkozik az a kutatása, amelyet a bostoni egyetem teológiai és orvosi karának együttműködésben felállított kutatócsoport tagjaként végzett a vallásosság és az egészség összefüggéséről. Abban bebizonyosodott, hogy a vallásosság intenzitása összefügg a homloklebeny épségével és ez pozitív hatással van az ember általános egészségi állapotára. Ugyancsak érdekes téma lenne a „tengeri egyetemen” tartott „Mágia, medicina és tudomány – gyógyítás a világ valláshagyományaiban” című előadássorozata.

Végül is a könyvet nem tudom bemutatni, mert azt csak úgy lehetne, hogy teljes tartalmát idemásolom. Ajánlani azonban jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik párválasztás előtt állnak, vagy már túl vannak azon, akik teológiát tanultak, vagy szeretnének tanulni, akik ép családban nevelkedtek, és akik csonka családban, akik elhagyták a szülőföldjüket, és akik ott maradtak, akik találkoztak a világ leghíresebb embereivel, és akik majd ezután szeretnének találkozni velük. Remélem nem hagytam ki senkit.

Hogy azért némi képet adjak a könyvnek legalább a tartalmáról: leírja szülei történetét, melyben saját magát, mint a„forradalom szülöttje” mutatja be, hiszen március 15-én született, és – ezt már én teszem hozzá –, maga is forradalmár. Zizinek gondolom azért nevezte el az édesapja, mert aprócska baba volt, mint gyerekkorunk rizsszem alapú cukorkája. Ír édesanyjáról, aki a szeretet mártírja volt, és édesapjáról, aki kiemelkedő tehetsége és ambíciói miatt a kisszerűség és az irigység mártírja lett, szüleinek különös házasságáról, „édes-nagymamájának” szeretetterrorjáról. Ezután kora gyerekkora következik: a siménfalvi boldog idők, majd később a marosvásárhelyi zenei tanulmányok, közben édesapja letartóztatása, és szabadulása a rászabott hét évből a Duna-deltában letöltött öt év után, (erről  részletesen is írt A Liberté rabja című könyvében), miközben öccse és édesanyja magukra maradnak. Mire édesapja szabadul Juditból orvos lesz, Magyarországra települ névházassággal, itt lesz belőle „orvosok orvosa” majd Amerikába megy férjhez. Megkapja a pápa személyes áldását. Amerika és Erdély között testvéregyházi kapcsolatokat szervez, teológiát tanul, férjével bejárja a világot, lelkészi szolgálatokat végez, doktorál, egyetemen tanít, kutat.

Az Unitarizmus Amerikában és Erdélyben című fejezetben személyes credóját is olvashatjuk. Máshol ezt írja: „Nem kellene az egyház és a társadalom közé éles határvonalat húzni, mert a különböző hitvallású egyházak kölcsönös tiszteleten alapuló igazi ökumenikus közössége képes csak az emberiség javáért hatékonyan munkálkodni.” Száraz tényvázlatnak talán ennyi is elég, a lényeg azonban nem magukban a történésekben, hanem a részletes leírásukban mindenütt jelenlévő értékelésekben filozofikus gondolatokban, személyes vallomásokban van. Ezekhez pedig el kell olvasni a könyvet, méghozzá alaposan, főleg azoknak, akiknek egyetlen részhez kapcsolódóan sincs személyes élményük, mert térben vagy időben távol voltak a történésektől.

Gellérd Judit: A kudarc áldásai. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016

Dr. Bardócz-Tódor András