A közösségi ember magánya

Zászló, ami nincs

Új helyen, új környezetben találkozhattak június második felében Kubanek László képzőművész képeivel a székelyudvarhelyiek. A képzőművész látásmódja újszerű, de mégis ismerős. Olyan alkotóval van dolgunk, akiben mindig a valóság vetületei szülik a művészi, a képi lenyomatokat, s ezek nem akármilyen üzenetek, hanem viszonylag könnyen dekódolhatók, ha megfelelő optikán át szemléljük őket. Nincsen ebben semmi rendkívüli, hiszen a képzőművésznek mindig szüksége van a látható, a megfogható és valós élményre, a kinti „dolgok” ismeretére ahhoz, hogy a saját világát képes legyen felépíteni, s azt továbbvetíteni a képek által. Kubanek történeteket „ír”, alkalmazkodik a képi történetírás narratíváihoz, de korántsem idealizálja az eseményeket.

A politikus magánya

Szublimál, de ugyanakkor objektív marad. Kutatja és meg is találja a mutatkozó formát, amely így megnyílik a „valósághű” tudat számára. A kiállítás nem véletlenül viseli az Elszigetelődve címet. A képek közötti kapcsolat a stíluson és a vezérmotívumokon túl is nyilvánvaló. Kevés szín, nem túl gazdag formakincs jellemzi ezeket a képeket, amelyek ily módon elvonatkoztatások, szimbólumok és metaforák. A tárlatlátogatóban Maurits Cornelis Escher holland grafikusművészt (1898-1972) idézik fel a képek. A képzőművészetileg közelebbi térből és időből, a félmúltból Jakobovits Miklós és Vinczeffy László munkásságának egy-egy szakaszára emlékezhetünk (történetesen Vinczeffy Don Quijote-sorozatára), amikor a múlt évszázad nyolcvanas éveiben arra kényszerültek ezen alkotók, hogy csak félig kimondva, vagy inkább: kimondatlanul is sugallják bizonyos szimbólumokkal annak a világnak az üzenetét, amelyben él(t)ünk.

Kubanek László 1967-ben született Székelykeresztúron, ahol a Zeyk Domokos Szakközépiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetemen végzett formatervezés szakon. Székelyudvarhelyen él és dolgozik. Több egyéni tárlattal is jelentkezett az elmúlt években (G. Café, 2004, Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr, 2009), rendszeresen kiállít a székelyudvarhelyi alkotók munkáiból összeálló, immár sorrendben a negyedik Termés című közös kiállításon is. Kubaneket nemcsak formatervezőként, hanem képzőművészként is ismerik és elismerik. Jelentősek színházi és múzeumi felkérésekre készített munkái is. Erre a rendhagyó helyen nyíló tárlatra az utóbbi évekből származó emlékezetesnek és ide illőnek ígérkező munkáit válogatta egybe.

A kilátástalanságról, a reményvesztettségről, az egyén és a hatalom, a rendszer viszonyáról szóltak akkor ezek a munkák. Kubanek más generáció tagja, már az újfajta (demokratikus) világban, a posztindusztriális korban él (velünk együtt), amikor úgymond semmi nem köti meg a kezét, akár szabadon is tobzódhatna az „újpolgári” társadalomban, úgy dolgozva, ahogyan az tetszetős a fogyasztói lázban élő neohedonista csürhének.  “A kortárs képzőművészet eltávolodott a közembertől, nagyon l’art pour l’art lett megint, és ezt én valahogy tudatosan próbálom visszacsavarni abba az irányba, hogy elfogadható, egyszerű és ugyanakkor újító is legyen” – mondotta a művész bő tíz évvel ezelőtt, s most meggyőzött arról, hogy továbbra is ezt az irányt követi.

Lyukas garas

A művész kimondja, hogy ez a szabadság semmivel sem különb a korábbi bezártságnál. Mi a szabadság fogságában élünk, olyan helyzetben, amelyben még/már nem tudunk mit kezdeni a lehetőségeinkkel. Nem véletlenül ad ilyen címeket festményeinek: A politikus magánya, Anyaföld, Lyukas garas, Választási alternatíva. Nem tudni, hogy átmeneti-e ez a kor? Nem tudni, hogy vannak-e kilátások a cet gyomrában? A művész azt sugallja, hogy nem szabad túlzottan optimistának lennünk, mert az a zászló, ami nincs, az nem loboghat az egyáltalán nem autonóm vidék felet. Egyáltalán: létezik-e ilyen föld? Ami biztos – olvassuk ki Kubanek üzenetét a vonalkódból –: az üzlet működik (nettó plusz áfával), minden bolti résztvevő megkapja belőle a részét, csak azt nem tudni a jelen ketrecébe zárt kisemberről, hogy vele mi lesz. Egyáltalán: marad-e ideje gondolkodni, s ha igen, akkor vágyai, az elképzelései kiszabadulnak-e élni a valós világba, amely sokkalta jobb, és akár önfenntartó módon, zölden is működtethető lehetne. Így van velünk egyedül Kubanek.

Választási alternatíva

A kiállítás két héten át volt látogatható Székelyudvarhelyen a régi gabonaraktár tetőterében. (Kornis Ferenc utca 45 szám, bejárat a földszinten levő 1 Eurós bolt melletti ajtón.) Ezt azért tartjuk fontosnak itt megemlíteni, mert folyton elhangzik hivatalos és nem-hivatalos berkekben, hogy kevés a rendelkezésre kiállító hely a városban az itt élő mintegy negyven képzőművésznek. A gabonaraktár magántulajdon ugyan, alsóbb szintjein üzlet, iroda és televíziós-stúdió működik, de ez a tetőtér kiválóan megfelel ilyen céloknak. Bízunk benne, hogy a mostani után, újabb képzőművészeti eseményeknek lehetünk itt tanúi.

Simó Márton