A kis fekete notesz

A menyasszony feketében volt (La mariée était en noir, 1968) című francia-olasz film az MGM műsorán vasárnap (november 25.) látható 23 órakor

Egy nő ki akar ugrani az ablakon, ám megakadályozzák. Évek telnek el – mint utólag megtudjuk – és az említett hölgy már nem a maga, hanem mások életére tör. Dióhéjban ennyi a film története. Ennél azonban jóval többről árulkodnak a jelenetek, hiszen François Truffaut nem hiába volt és maradt a legnevesebb francia rendezők egyike. A férfiakat egy nő, a bűnt pedig a bűnhődés követi. Valamikor, valakik, elkövettek valamit, aminek következtében a kizárólag fekete-fehérbe öltöző főszereplő (Truffaut filmjeinek visszatérő színésznője, Jeanne Moreau) vadászni kezd az elkövetők után. Látszólag véletlenszerűen választja ki áldozatait, ám minden tette pontos és kegyelmet nem ismerő. Hamarosan az is kiderül, mit miért tesz, emlékek sejlenek fel és fejek hullnak a porba. Összesen öt név szerepel egy kis fekete noteszben, ezeket egymás után húzza át, miközben már az újabb tetthely felé utazik.

Ne csodálkozzunk, ha ismerősnek tűnik a fent említett jelenet, sőt akár maga a cselekmény is. Ugyanis Quentin Tarantino, napjaink igencsak felkapott amerikai rendezője, 2003-ban készítette el Kill Bill című sorozatának első részét: egy magányos menyasszony sorban legyilkolja mindazokat, akik miatt magára maradt. Pedig egyik interjújában Tarantino arról nyilatkozik, hogy csak azután látta Truffaut fimjét, miután már leforgatta a sajátját. Hogy éppen melyik film kelti fel figyelmünket a másik iránt, változó lehet, de valószínű sokan lesznek, akik csupán az egyiknél maradnak. Nem is nagyon ajánlatos összevetni a kettőt, hiszen amíg Tarantino a populáris műfajokra rájátszva (kung-fu, jakuzza és western) látvány- és vérdús akciófilmet rendezett, addig az Alfred Hitchcock és Jean Renoir nevét idéző francia változat stílusosan elegáns és hűvös. Truffaut saját bevallása szerint az előbbinek a helyzetekre épülő filmjeit próbálta összebékíteni az utóbbinak a szereplőket hangsúlyozó jeleneteivel, így született meg A menyasszony feketében volt. Hitchcocktól írót (Cornell Woolrich) és zeneszerzőt (Bernard Hermann) is örökölt, minderre pedig ráépült Truffaut színház iránti rajongása is. A filmben ugyanis főként színpadokon látható előadásmód köszön vissza: a valódi cselekmény akkor ér véget, amikor a film elkezdődik, minden, ami fontos, már korábban megtörtént, mi csupán a következményeket láthatjuk.

Truffaut alkotása ugyanakkor egy rendkívül izgalmas kísérlet eredménye is, annak ellenére, hogy jóval inkább nevezhető klasszikus, mint kísérleti filmnek. A rendező szerint egyidejűleg két párhuzamosan futó filmet követhetünk: Ha a képeket nézzük, egy nőt láthatunk, aki egyik helyról a másikra megy, férfiakkal találkozik, és megöli őket. Ha viszont csak a hangra figyelünk, a szerelemről hallunk beszélgetéseket, arról, hogy a férfiak hogyan tekintenek a nőkre. (…) Ha a hangszalagot lejátszanák a rádióban, az emberek meg lennének lepve. Elképzelni se tudnák a gyilkosságokat.

A menyasszony feketében volt azonban mindenekelőtt szerelmesfilm, nem csupán az egykori, hanem az örökkön élő érzelem fájó emléke miatt. Ismerős helyzetek, jól ismert szavak hangzanak el, miközben férfi és nő csak látszólag egyenlőtlen harcát látjuk viszont.

Boda Székedi Eszter

Port.hu adatlap