6. Tánc tavasza – 6. nap, zárókő

Az együttes tagjai: Bede Péter - szaxofon, Jeszenszky György - dob, Nagy Péter - bőgő, Párniczky András - gitár

A fesztivál utolsó napján, szombaton valamivel kétszáznál többen nézhették meg a Kolozsvári Állami Magyar Opera kétrészes előadását a Kék balettet és a Fantasztikus szimfóniát. Ez valamivel több, mint fél ház. A szombat mindig problémás – mondta Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója -, fesztiválszervező, városszerte zajlanak mindenféle rendezvények, ballagások, bérmálkozások, érettségi-találkozók ideje van, s ha jó az időjárás – szombaton jó idő volt Székelyudvarhelyen -, akkor a sport, a természetjárás is vonzza az embereket.

A Nigun együttes – OFF programként szereplő – fellépése, mint záróesemény ugyancsak elmaradt a várakozásoktól. Két óra balett után a közönség jelentős része már nem kívánt vagy nem tudott ráhangolódni a klez-jazz-re, a kelet-európai zsidó zenei hagyományok dzsesszesített változatára. Aki azonban ott maradt a kisterembe szervezett esten – azt mondják -, az rendkívüli élményekkel gazdagodhatott.

Zárókő a 6. Tánc Tavaszán

Kedden, május 15-én kiértékelő sajtóreggelire hívta az Udvarhely Táncműhely a sajtó és a közönség képviselőit. Nyilvánvaló, hogy a 6. Tánc Tavasza fesztiválról volt szó, annak utórezgéseiről és summázásáról. Sorra vettük a programokat, mindazt, ami a hat nap alatt, május 7-12., hétfő és szombat között lezajlott. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy sikerült bemutatni a honi táncszínházi jelenségeket, a kísérletező szándékot, illetve egy jelentős részét annak, ami ebben a szakmában Magyarországon zajlik. Véletlen volt, hogy a bukaresti Masca társulat nem lehetett jelen, de megígérték, hogy a következőre mindenképp eljönnek. Miklós Levente, a Táncműhely igazgatója szerint visszatérő együttesről van, amely szívesen volt jelen a korábbi fesztiválokon is, s a következőkben is szívesen működik majd együtt vélük.

Egyértelmű az, ami egyértelmű: a fesztivál előkelő helyet vívott ki a város művelődési életében. A statisztikák szerint Székelyudvarhelyen – ellentétben a nagyobb erdélyi városokban tapasztalható jelenségekkel – minden korosztály képviseltette magát, egyáltalán nem hiányoztak a harmincasok és a negyvenesek, azok a tevékeny emberek sem, akik a munkaidejüket megszakítva, egyéb programjaikat elhalasztva jöttek el az előadásokra.

A szombati nap a legproblémásabb – megerősítve Miklós Levente kijelentését, Kosztolányi Kata PR-felelős és közönségszervező is azt nyilatkozta –, de a több mint fél ház a Kolozsvári Magyar Opera tánckarának előadásán, illetve az nagyjából ötven ember, aki vállalta a Nigun koncertjét, azt jelzi, hogy akit igazán érdekelt az ott volt a fesztiválon minden szegmensén, még a kiegészítő OFF programon is..

Korábbi beszámolónkban azt emlegettük, hogy ez a rendezvény-sorozat nagyobb városokban is állta volna a helyét. Így igaz. Talán a szűkös lehetőségek határolják be, hiszen mindössze két helyszínen zajlik. Hosszabb távon szükség lenne a városban egy stúdióteremre, egy változtatható befogadóképességű csarnokra, ahol 50, 70, 100 esetleg 150 főnek tarthatnának előadásokat, ahol használni lehetne a legkorszerűbb hang- és fénytechnikát. Többen nehezményezték, hogy egy-egy produkció esetében érezni lehetett, hogy „nem fér a színpadon”, erre Jére Ágoston, a Művelődési Ház műszaki vezetője adott megfelelő választ: ez a színpad, 8 x 8 méteres, volt olyan előadás, amely 12 x 12 méteres színpadra készült, az igazán komoly társulatok, például a Győri Balett több órát töltött el a körülményekhez való alkalmazkodással, de még így is el kellett hagyni a Magyar rapszódiából az „ostor-jelenetet”, hiszen az első sorokban ülő nézőket veszélyeztette volna a nagyjából öt méteres korbács csattogtatása és körbeforgatása.

Ahhoz, hogy a jövőben izmosodjék a fesztivál, mindenképp szükség lesz egy harmadik, esetleg negyedik helyszínre is, a Székelytámadt vár került szóba, a mellette elhelyezkedő sportpálya, illetve valamelyik kávéház, esetleg egy-egy bérház udvara. Ki kell vinni a fesztivált a városba, hogy szimbiózisban éljen a hétköznapokkal, hogy még inkább helyet vívjon ki a köztudatban, hogy még inkább hasson a környezetre és lakókra. Az Udvarhely Táncműhely maroknyi csapata a következő időszakban is mindent el fog követni a siker érdekében. Szervezésből, kitartásból, pályázatírásból jelesre vizsgáztak. Csak lenne, aki meghallgassa őket a következő évad tervezésénél. Többre és jobbra képesek, valóban érdemesek. És a város is megérdemli, ha azt állítják róla, hogy Székely Fővárossá válhatna. Az ilyen „apróságok” tehetik azzá.

Simó Márton