6. Tánc Tavasza – 2. nap

Jelenet az előadásból. Farkas Antal felvétele

Úgy tűnik, hogy az Udvarhely Táncműhely által bemutatott „táncjátéknak” (Amit akartok, avagy előjáték a Vízkereszthez) legalább két fontos rétege van. „Könnyed” tengerparti játszadozásról esett szó, de mindaz, amit láthattunk a bemutató alkalmával nem csak légiesség, nem mind bű és nem csupa báj. Ahhoz, hogy (meg)értsük az eltáncolt prológust, vissza kell utalnunk Shakespeare (W.Sh.) darabjára, amely valóban ugyanilyen kettősséget hordoz. Bohózati és drámai része van az eredeti színműnek.

Az előadás plakátja

Az eredetiségről annyit, hogy az 1600 körül keletkező műben W.Sh. nem törekedett túlságosan arra, hogy egyedit és páratlant alkosson, inkább a kultúrtörténeti előzményeket használta – Barnabe Riche Apolonius és Silla (ennek keletkezését 1581-re időzítik) című színművet, valamint egy olasz vígjátékot, a GI’Ingannati (1531) –, de a biztos sikert hozó vígjátéki alapanyaghoz hozzáadta azért ő is a magáét. Azt mondják erre, hogy pénzre ment a szerző, aki ugyanakkor üzletember is, hiszen az első Globe színház 1599-ben épült, és abban ő társtulajdonos. Túl magas hibaszázalékot nem engedhetett meg magának, s ha már olyan zseniális színpadi szerzőként ismerték, már a presztízs miatt sem írhatott fércmunkát.

Létezik egy szárazföldi állapot – Orsino herceg reménytelenül udvarol Oliviának –, amelyet megzavar a hajótöröttek – Viola és Sebastian – partra sodródása. Ez a két kölcsönvett történetréteg, amelyhez W.S. hozzárendeli Malvolio karakterét, aki sikeresen összekuszálja az amúgy gubancolódó szálakat, a becsapástól és önbecsapásig, a „rendes” szerelmespár, a testvérpár és a nemes urak – Tóbiás és András – közötti viszonyokat. A végén minden jóra fordul, amint a vígjátékokban azt megszoktuk, de a lényeg menet közben rejlik, illetve mutatkozik. Annak idején azt jegyezték fel a színműről, hogy közismert személyeket lehetett benne felismerni, a puritánt és az ál-puritánt, a szenvedélyekben tobzódót, a földhözragadt kisembert, az ókonzervatív maradit és a formabontót. A vígjáték minden időben működik, csak ezt a többletet, a cafrangot – akárcsak a térdszalagot és a régimódi csipkegallért – koronként változtatni kell, hogy frissüljön a darab levegője. Viszonylag könnyű és nagyon hálás W.Sh. színművét így aktualizálni. Az alaptémák működnek, a nyelv és a poénok az örök emberihez tartoznak, mindössze a csomagolást kell változtatni. Függetlenül attól, hogy az aktuális színrevitel rendezője és a társulat éppenséggel tulajdonosa-e valamely Globe színháznak, a színjáték ma is működik.

A rendező és a jelmeztervező

A táncszínházi előjáték – ráadásul szavak nélkül – zenével, mozgással, mimikával és a díszlet, illetve a jelmez által nyújtott lehetőségekkel, kihívás a társulatnak, és ugyanakkor felszólítás a nézőnek, hogy gondolkodjék el a látottakon. Felismerhetők, beazonosíthatók az alapmotívumok, a W.Sh. mű lényege kidomborodik, de az a meggyőződésünk, hogy a cél érdekében illene kétszer megnézni. Először csak ösztönösen – szemmel és füllel –, másodszor pedig szívvel és lélekkel, mert fölöttébb sokrétű értelmezhetőség rejlik a produkcióban. Higgyék el nekünk: érdemes másodszor is felfrissített állapotban, erre a műre és W.Sh.-re koncentrálva visszamenni a stúdiótérbe, mert akkor végérvényesen rögzülnek az emlékek között a Vízkereszt (a mostani „prológus”) mozdulatai és úgy hozzárendelődnek a szereplőkhöz, mintha hangos szóval, ékes nyelvezettel szóltak volna a művészek. Az első, a bemutató előadás után mondjuk ezeket. Mi már tudunk valamit. És ébresztjük másokban is az érdeklődést erre a kétszeri odafigyelésre.

Divas

Azaz: A Dívák egy teljesen korszerű, korhű darab (rendezte: Sinkó Ferenc) a kolozsvári Groundfloor Group előadásában. Tulajdonképpen tükre, paródiája bizonyos női állapotoknak. Láthatjuk, hogy mivé válhatnak a szépnem tagjai különböző élethelyzetekben. Dívák? Modellek? Celebek? Tudja a fene. Hol ezek. Hol azok. Kézdi Imola, Albert Csilla, Vass Zsuzsanna és negyedik társuk, Missy, a guminő produkálják magukat előttünk. Szó nem nagyon hangzik el.

A darab generál-sötétből indul, s mintha fényképezőgépek kattognának. Így van: vakuk villannak. Szóval olyan helyzetet reprodukálnak – nem „igazi”színpadon, hanem az ad hoc berendezett térben, Udvarhelyen éppenséggel a Művelődési Ház koncerttermének egyharmada szolgált most erre a célra –, ami lehetővé teszi, hogy a néző viszonylag közelről láthassa minden rezzenésüket. Valami nagy magazin-fotózás zajlik. Mintha. A fotós nem látszik. Nyilván. A műsor nem róla szól. Alkalmas pózokba vágják mindhárman magukat. Ha úgy nézzük: egyik szőke, a másik barna, a harmadik talán csodaszép lenne. Ha nem vigyorognának, ha nem vicsorognának, ha nem merevednének olykor bizonyos pózokba, ha nem riszálnák a feneküket folyton, s ha nem kérkednének domború kebleikkel, ha nem akarnának minden áron szexinek látszani, annyira menőnek, hogy címlapra, esetleg egy-egy kozmetikum vagy melltartó mellé montírozni az arcukat, ha nem lenne annyira csapnivaló a körítés, akkor akár esztétikus is lehetne az egész. Van fotoshop, persze, hogy van, de azért kell ahhoz is valami alapanyag, amiből indulni lehet. Nem lesz az elefántból – mondjuk – csak úgy Claudia Schiffer. Aztán a dívák díványon. Mintha meghallgatásra készülődnének. Fenteregnek, röhécselnek. Nagyon-nagyon libák. Annyira kifejezőek a gesztusaik, olyan a mimikájuk, hogy simán nevetségessé válnak. Hitelesen játsszanak. Jókat lehet rajtuk derülni. Mintha fecsegnének, locsognának és hülyeségeket mondanának.

Három díva a négyből

Egy monitor hátul, amely súgógép is lehetne. A mikrofon pedig elől. Szerre odajárulnak, előrébb jönnek, de a bugyuta szlogenek, amelyeket el kellene rebegniük, azok nem kerülnek elő a memóriájukból – olyan talán nincs is nekik –, mind futhat a szöveg a képernyőn, a dívának sincs hátul szeme. Csak egy-egy rövid thank you-ra futja. Más szerkóba bújnak a kerevet takarásában és előveszik a negyedik kolleginát, Missyt, és bevetik, mikrofonhoz hurcolják, hadd jusson szóhoz ő is. A gumibestia nincsen felszerelve hangképző-szervekkel, csak nyílásai vannak, amelyek a rendeltetés szerinti használatkor teljesen más célt szolgálnak. Aztán kozmetikumok kerülnek elő… Már-már reménytelen a helyzet, gondolja a jámbor néző, arra gondol, hogy a nőknek annyi, ha a média és a reklám világába kerülnek, még az intelligencia legenyhébb nyoma is mind lekerül rólunk, kiirtódik, mint gyanta nyomán a szőr… Generál-sötét megint. És elhangzik az egyetlen helyén való mondat: “Valaki gyújtsa fel a villanyt!” Fellélegzünk: a guminő ott marad, ahová helyezték – a fallikus szimbólumként is hasznosított mikrofonon – a három díva, nem liba, nem buta grácia többé, hanem hétköznapi ruhában, smink nélkül, mosolygósan ott áll előttünk. Hús-vér fehérnépek. Túlélték. Visszanyerte őket magához a hétköznap. Nyugodtan tapsolhatunk. Van még remény.

Simó Márton

A harmadik napon

17 és 21 órától Arany-légy – a Figura Stúdió Színház előadása (Gyergyószentmiklós)

19 órától De a zongoristával ki táncol? – Baczó Tünde és Cári Tibor (Temesvár)

“6. Tánc Tavasza – 2. nap” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Hétvégén volt egy színházi bemutató Csíkszeredában!
    Vannak még fontos dolgok Csíkszereda kulturális életében?
    Valaki, valahol említést tett róla?
    Szégyenlem magam az összes “művelődésért érdeklődő”,kultúrális rovatot szerkesztő nevében.

    Kosztándi Zsolt

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.