6. Tánc Tavasza – 0. nap

A fesztivál plakátja

Hétfőn este kezdődik és szombatig tart a 6. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál Székelyudvarhelyen. A fesztivál nyitása előtti sajtótájékoztatón Miklós Levente igazgató elmondta, hogy ebben az évben lesznek visszatérő vendégeik is, de nagy hiányzójuk is van, a bukaresti Masca Színház, amely nem tudta elhozni a tervezett produkciót. Ettől eltekintve azonban igyekeztek magyarországi együtteseket is meghívni (a nemzetközi hírnévnek örvendő Győri Balettet és a Duna Táncműhelyt), odafigyelnek a diákokra is, akik egy-két éven belül akár meghatározó szereplőivé is válhatnak a hazai táncművészetnek, illetve fórumot hoznak létre a hazai (magyar) mozgásszínházi társulatoknak, hogy lehetőségük legyen az egymás és a Székelyudvarhely közönsége előtti bemutatkozásra.

A Kossuth Lajos utca sarkán délkor a Romarta üzletnél kezdődő és más helyszíneken folytatott villámcsődülettel azt akarta elérni az Udvarhely Táncműhely menedzsmentje és tagsága, hogy az emberek álljanak meg egy pillanatra, vegyék észre, hogy mire akarják felhívni a figyelmüket.

Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója

Új keletű eszköz a flashmob, de hatásos is, hiszen olcsó és benne működik a hétköznapban. Lehet, hogy sokan elsiettek a táncosok mellett, de jó páran azonban megálltak egy-két percre. Tudomásul vették, hogy hat estén át alkalmuk nyílhat a színvonalas szórakozásra és kikapcsolódásra. Bár sokan lennének, akik nézőkké szegődnek, ha felfigyelnek a Táncműhely környékén zajló értékes munkára!

A Táncműhely tagjainak egy csoportja

Ezért volt villámcsődület, ezért osztogatták a műsorfüzeteket és a szórólapokat. Tulajdonképpen élő plakátként viselkedtek a művészek, eltáncolták, elmondták a legfontosabb információkat, hogy minél kevesebben legyenek, akik lemaradnak a hírekről.

Csődületre várva
Érdektelenül tovasiető járókelők?
Még egy utolsó telefonhívás...
...és máris ott vannak, akiket talán sikerül meggyőzni
Ez a hét többnyire a táncról szól

Az első napon

19. órától a sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című előadását játsszák (a produkció Abé Kobo: A homok asszonya címet viselő regénye alapján készült) a Művelődési Ház nagytermének stúdióterében;

21. órától a Himnusz látható – a Duna Táncműhely (Budapest) jóvoltából a hangversenyteremben.

Simó Márton